
Fotó: Both Ildikó
Sepsiszentgyörgyi diákoknak tart csütörtökön rendhagyó zeneórát Varnus Xavér. Magyarország legismertebb orgonaművésze a Krisztus Király templomban a Svájcból hozott koncertorgonán kíséri előadását, hogy amint mondta, a Plugor Sándor Művészeti Gimnázium diákjai ne csak értsék, hanem érezzék is a lényeget.
2013. december 11., 20:132013. december 11., 20:13
Varnus Xavér a Bach és a jazz: frontális ütközés című projekttel érkezett Háromszékre, a Luiza Zan dzsesszénekesnővel közös előadást kedden Ozsdolán, szerdán pedig Sepsiszentgyörgyön mutatták be. Az orgonaművész szerdán sajtótájékoztatón felidézte, hogy 2010-ben ő tartotta a Szent György Napok nyitóhangversenyét, már akkor megígérte, hogy visszatér, ám attól sem zárkózik el, hogy rendszeresítse sepsiszentgyörgyi fellépéseit, ezzel járulva hozzá a lakosság zenei neveléséhez.
„A sepsiszentgyörgyiek el vannak kényeztetve, európai szintű koncertorgona van a városban, és Lőfi Gellért orgonaművész, a művészeti iskola igazgatója gondoskodik arról, hogy állandóan használják” – mondta Varnus Xavér.
Ozsdolán a Luiza Zannal közös előadással avatták fel a katolikus templom orgonáját, és bár figyelmeztették a művészeket, hogy az ozsdolai közönség konzervatív, a falu lakosságának közel fele ott volt a koncerten.
A Bach és a jazz: frontális ütközés című produkció kapcsán a művész elmondta, mindent elolvasott Bachról, aki korának minden újdonságát kipróbálta, kísérletezett, és aki ha ma élne, a világ legjobb dzsesszzenésze lenne. Luiza Zan énekesnő arról beszélt, hogy Bach nem az embereknek, hanem istennek írta a zenéjét, meghatározott zenei struktúrája nagyszerű lehetőséget teremt, hogy ráimprovizáljon.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!