
Augusztus 3–8. között tartják idén Az Erdélyi Gitártábor utódját, a Komplex Előadóművészeti Tábort Csíkzsögödön a Pan Art Egyesület szervezésében. A színvonalas művészeti oktatás mellett fergeteges bulit is ígérnek a szervezők.
2014. július 09., 17:272014. július 09., 17:27
2014. július 09., 17:272014. július 09., 17:27
A Komplex táborban a gitároktatáson túl ének-, dob- és hangtechnikai, valamint színházi képzésre is sor kerül. Az elmúlt évekhez hasonlóan Alex Man, a bukaresti zeneakadémia oktatója dzsesszgitárt tanít majd a haladóknak, csoportfoglalkozásokat vezet Michael Acker basszusgitáros és György Zsolt marosvásárhelyi gitáros.
Gábora-Máté Éva, a kolozsvári Knock-Out zenekar énekes-hegedűse kezdőknek tart műhelyfoglalkozást. Új programokkal is bővül a tábor kínálata. Az első este színpadra lépő Koszika & The HotShots énekese, Koszorus Krisztina az énekelni vágyóknak tart workshopot. Székely Voland Linzben elő ütőhangszeres művész dob- és ritmuskurzussal várja az érdeklődőket.
Országos szinten elsőként a tábor teljes ideje alatt hangtechnikus-képzés is indul, melyen a résztvevők alapfokú és haladó csoportokban tanulhatnak. A tábor meghívottai közt szerepel Bagossy Norbert, a Bagossy Brothers Company frontembere is, aki a kezdő együttesek karrierépítési lehetőségeiről tart előadást.
A színházi oktatásért ezúttal is a kolozsvári Váróterem Projekt alternatív színtársulat felel, a független társulat tagjai mellett Kőmíves Csongor, Magyarországon élő színművész, valamint Anna Ach német drámapedagógus tart foglalkozásokat. A táborba jelentkezni július 23-ig lehet. Egyéb információ a rendezvény honlapján található.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!