
2012. március 02., 09:532012. március 02., 09:53
„Strindberg 1888-ban írta művét, azóta természetesen változott a társadalmi kontextus, a darab ennek ellenére nem veszített aktualitásából. A Julie kisasszony az emberi kapcsolatok mélyén fellelhető feszültséget mutatja be, az érzelmek szintjén létrejövő költői erőszakot, erőteljes és provokatív helyzeteket teremtve. A svéd szerző drámája hatalmas botrányt kavart a 19. században, több országban évtizedekig nem játszották, máshol cenzúrázott változatot használtak” – magyarázta Felix Alexa a csütörtöki sajtótájékoztatón.
Mint mondta, a kolozsvári előadás során a kezdeti realista, életszerű szituáció fokozatosan vált át az erőszak és zaklatottság világára, a strindbergi őrület színrevitelében pedig a rendező számára nagyszerű partnerek voltak a kincses város társulatának tagjai – Bogdán Zsolt, Kató Emőke és Pethő Anikó. „Pályafutásom során ez az első Strindberg-rendezésem, ez többek között annak is betudható, hogy mindeddig nem találtam meg a megfelelő színészeket a feladat elvégzéséhez. A kolozsvári színház előadóihoz hasonló művészekkel még nem volt alkalmam találkozni, ők ugyanis a szó legnemesebb értelmében vett, kifejlett állati ösztönökkel rendelkeznek – nem logikusan játszanak, hiszen az igazán elmélyült előadásnak mellőznie kell a logika által megkövetelt játékot” – fejtette ki Alexa. „A rendezőt leszámítva kevesen hittek abban, hogy képes leszek eljátszani a szerepemet, ezért gombóccal a torkomban fogtam hozzá a karakterem megformáláshoz, ez az állapot a próbafolyamat során fokozatosan eltűnt” – tette hozzá a Jeant megformáló Bogdán Zsolt.
Vajna Noémi dramaturg a sajtótájékoztatón elmondta: az előadás során használt szöveget több változat felhasználásával állították össze, többek között francia és angol nyelvű színházkutatók által közölt részleteket használtak fel, így a kolozsvári közönség a darab teljes szövegét hallhatja majd a keddi premieren. Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóhelyettese ugyanakkor rámutatott: a darab a rendező által elmondottak mellett azért is aktuális, mert idén emlékezünk Strindberg halálának 100. évfordulójára. „Az évforduló alkalmából az Európai Színházi Unió (UTE) 2012-t hivatalosan is Strindberg-évnek nyilvánította, az pedig, hogy Felix Alexa éppen ebben az évben állítja színpadra a Julie kisasszonyt, véletlen és egyúttal szerencsés egybeesés” – összegzett Visky.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.