Hirdetés

Kolozsvárra érkezett Törőcsik Mari, életműdíjat vesz át a TIFF-en

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

Betegsége és öt évvel korábbi kórházi kezelése óta nem dolgozott annyit folyamatosan Törőcsik Mari, mint tavaly május óta – vallotta be a színésznő a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) tegnapi magyar napján megtartott sajtótájékoztatón Kolozsváron. A színésznőnek a rendezvénysorozat szombat esti záróünnepségén életműdíjat adnak át.

Kőrössy Andrea

2012. június 07., 08:382012. június 07., 08:38

„Mióta meghaltam – mert tulajdonképpen a klinikai halál állapotába kerültem – ilyen tevékeny évem nem volt” – fogalmazott a magyarországi Nemzeti Színház tagja.

Arra a kérdésre, hogy súlyos betegsége után miért vállalta, hogy a kincses városba utazik, azt válaszolta, mindig is elkényeztette őt a sors, eddig közel tíz életműdíjat ítéltek oda neki, egy ilyen kitüntetést pedig érdemes személyesen átvenni, és köszönetet mondani érte. „Egyébként ritkán járok sajtóeseményekre, és attól is mindig féltem, hogy én mint magánember mennyire lehetek érdekes” – tette hozzá Törőcsik Mari, akinek Makk Károly rendezte Szerelem című filmjét tegnap vetítették a TIFF magyar napján.

A színésznő megjegyezte, nem ezt az alkotást kérte a szervezőktől, azt szerette volna, ha a Déryné hol van? című filmet mutatták volna be, amelyért az 1976-os cannes-i filmfesztiválon megkapta a legjobb női alakításért járó díjat, a filmet férje, Maár Gyula rendezte. Hozzátette, a fesztivál illetékesei azt állították, hogy nem találtak olyan másolatot, amelynek felirata is lett volna, holott ezt az évek során számos országban bemutatták már. „A Szerelemben egyébként gyűlöltem magam, mert parókát kellett viselnem az általam alakított karakter miatt, ennek ellenére persze szép alkotásnak találom” – szögezte le a művésznő.

A magyar napot bemutató sajtótájékoztatón Elek Judit Visszatérés című filmjének – amelyet szintén tegnap vetítettek – szereplői is jelen voltak. A marosvásárhelyi Gáspárik Attila a román–magyar koprodukciók fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyekben véleménye szerint jelentős, eddig kiaknázatlan lehetőségek vannak. „A szakma évek óta tárgyalja ezt a problémát, úgy gondolom, hogy a két kormánynak közös alapot kellene létrehoznia a filmipar támogatására, mivel jelenleg a finanszírozás nagyon nehézkes” – mutatott rá Gáspárik, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója.

Törőcsik Mari ezzel kapcsolatban úgy vélekedett, manapság nagyon fontos, hogy jelentős összegeket áldozzanak a reklámozásra, hiszen enélkül egyetlen film sem lehet népszerű és sikeres. „Tarkovszkij ma sehol sem készíthetne filmeket. Ez a kapitalizmus, a fiatalok dolga pedig az, hogy küzdjenek, tárgyaljanak, és folyamatosan próbálkozzanak” – fogalmazott a színésznő.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés