
Michal Tallo, Johanna Wieser és Balázs Imre József
Fotó: Kiss Előd-Gergely
Miként érvényesülhetnek a fiatal írók, mennyire népszerűek hazájukban, befolyásolhatja-e az irodalom az emberek életét – többek közt erre kereste a választ kedden a Kolozsvári kikötő című, hét országból érkező fiatal szerzőket bemutató rendezvény ausztriai és szlovákiai meghívottja.
2017. december 05., 16:542017. december 05., 16:54
Nincs recept arra, hogyan válik sikeressé egy fiatal író, meglehetősen nagy a verseny, és persze nem egyszerű kitűnni – értett egyet Johanna Wieser osztrák és Michal Tallo szlovák költő a Kolozsvári kikötő 3.0 című irodalmi konferencia keddi beszélgetésén. A háromnapos, szerdán záruló rendezvénysorozaton hét ország 18 fiatal írója olvasott és olvas fel műveiből, a társrendezvények résztvevőivel együtt közel félszáz író, költő, műfordító vesz részt kilenc helyszínen a harmadik alkalommal megszervezett eseményen.

Hét ország 18 fiatal írója olvas fel műveiből a harmadik alkalommal szervezendő Kolozsvári kikötő eseményein és társrendezvényein hétfőtől szerdáig.
A Helikon irodalmi folyóirat angol nyelven zajló keddi rendezvényének a Sapientia EMTE Tordai úti épülete adott otthont, Johanna Wieserrel és Michal Tallóval Balázs Imre József költő, irodalomtörténész beszélgetett. Johanna Wieser elmondta, Ausztriában a fiatal írók számára a verseny az érvényesülés legnagyobb akadálya, magas a színvonal, ugyanakkor nehéz a szövegeket publikálni.
– magyarázta, hozzátéve, nem tudja, hogy mi az áttöréshez, sikerhez vezető leghatékonyabb út, ugyanakkor az írásból meggazdagodni aligha lehet, legfeljebb irodalmi elismerésre pályázhatnak a fiatal szerzők. Wieser szerint nem könnyebb Bécsben érvényesülni, mint Salzburgban, ahol nagyon jól működik az irodalmi műhely.
Michal Tallo viccesebbre vette a figurát a beszélgetésen: mint mondta, a sikerhez vezető legjobb módszer, hogy egyszerűen csak jónak kell lenni. A szlovák költő egy kiadónál is dolgozik, elmondása szerint alig olvassák a fiatal szerzők műveit, akik korábban nem publikáltak. A 26 év alatti költők számára irodalmi versenyt szerveznek Szlovákiában, a győztesek publikálhatják első köteteiket.
Tallo arról is beszélt, hogy számos irodalmi folyóirat megszűnt, csak két színvonalas, jól működő irodalmi lapot adnak ki Szlovákiában. Johanna Wieser azt is elmondta, munkája része, hogy szövegeket gondoz, rengeteg kézirat érkezik az ausztriai irodalmi pályázatokra, ezért úgy látja, a preszelekció valószínűleg jó megoldás, mert minőségi szűrőnek lennie kell.
Michal Tallo Balázs Imre József kérdésére elmondta,
Az Ausztriából, Magyarországról, a Moldovai Köztársaságból, Romániából, Szerbiából, Szlovákiából és Ukrajnából érkezett fiatal alkotók felolvasásaihoz kapcsolódva könyvbemutatók, beszélgetések, és egy műfordítói konferencia is zajlik a Kikötő programjaival párhuzamosan.
A rendezvényt az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a bukaresti Balassi Intézet, a Helikon irodalmi folyóirat és a Szépirodalmi Figyelő szervezte. A rendezvény támogatója az NKA, a BGA, a kolozsvári önkormányzat, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Communitas Alapítvány és a Kolozs Megyei Tanács.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
szóljon hozzá!