
2011. január 04., 10:482011. január 04., 10:48
A felhívásra Barabás Réka, a teátrum színésze és Kolcsár József, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színésze jelentkezett. A pályázók meghallgatása után a kuratórium úgy döntött, a következő másfél évadra Kolcsár Józsefre bízza a színház művészeti vezetését. Kolcsár 1980-ban Szászrégenben született, 2003-ban végzett a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. Ferencz Attila, a Vigadó művelődési ház igazgatója, kuratóriumi tag lapunknak elmondta, továbbra is ő látja el a színház gazdasági-adminisztratív vezetését, biztos benne, hogy kitűnően együtt tud dolgozni az új igazgatóval, hiszen Kolcsár már harmadik éve eredményesen vezeti a Vigadó színjátszó csoportját.
„Egyeztettünk a sepsiszentgyörgyi színház vezetőségével is, nincs összeférhetetlenség a két munkakör között, így Kolcsár továbbra is tagja marad a sepsiszentgyörgyi társulatnak is, így szorosabbra tudjuk fűzni a két intézmény kapcsolatát” – mondta Ferencz Attila.
„Vonzott a lehetőség, és örülök, hogy engem választottak. A következő másfél évad alatt kiderül, hogy folytatjuk-e ebben a formában az együttműködést” – mondta el a Krónika megkeresésére Kolcsár József. Az új igazgatót két alapelv vezérli: jó színházat szeretne csinálni, és közönséget nevelni. „Meg kell ismertetni a közönséggel a színház sokarcúságát, így alakítjuk ki fokozatosan a műsorpolitikát is: minden évadban lesz gyerekelőadás, vendégelőadás, egy igényes musical és egy klasszikus dráma” – mondta Kolcsár. A sepsiszentgyörgyi teátrummal is szorosabbra fűzné a kapcsolatot, verseny nem alakulhat ki a két színház között, hiszen Kolcsár szerint a kézdivásárhelyi nem annyira a művész-, inkább a népszínház felé hajlik. Az új vezető másik célja az állandó társulat kialakítása, a tehetséges fiatalokat próbálják megnyerni, amennyiben a színház anyagilag megengedheti magának. A kezdő színházban az öt állandó színész mellé még színészekre, irodalmi titkárra, ügyelőre, fény- és hangtechnikusra, kellékesre is szükség volna, de mindezt csak az anyagi lehetőségek függvényében lehet megvalósítani. „Minden tehetségemmel, színház iránti alázatommal azon leszek, hogy minél jobb előadásokat hozzunk létre” – mondta Kolcsár József.
A kézdivásárhelyi önkormányzat támogatásával a Vigadó Kulturális Alapítvány 2009-ben hozta létre a színházat. A teátrumot megalapításakor Gergely László magyarországi rendező vezette, majd távozása után Csapó György rendezőt szerződtették. Csapót tavaly szeptemberben ideiglenesen kinevezték a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház vezérigazgatójává. Eredetileg úgy gondolták, Csapó mindkét intézmény vezetését ellátja, de a marosvásárhelyi feladatok mellett már nem jutott ideje a kézdivásárhelyi színházra. Bár Marosvásárhelyen még mindig nem írták ki a versenyvizsgát – Csapó György továbbra is csak ideiglenes vezérigazgató – a kézdivásárhelyi kuratórium meghirdette az igazgatói tisztséget. A kézdivásárhelyi színház előadásait az első évadban 12 ezer néző tekintette meg, jelenleg a szilveszteri kabaréval készülnek Kovászna és Hargita megyei turnéra.
Változatos programokkal ünneplik a szecesszió világnapját június 13-án az erdélyi szecesszió központjainak számító Marosvásárhelyen és Nagyváradon.
Méhes Katit, a szatmárnémeti Harag György Társulat művésznőjét is beválogatta Tízen a filmért listájába a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF).
Lisa Simone amerikai jazz- és gospelénekes, Marcos Valle brazil zenészlegenda és Arooj Aftab pakisztáni Grammy-díjas zenész is fellép a június 5–7. közötti kolozsvári Jazz in the Park fesztiválon – közölték szerdán a szervezők.
Kortárs erdélyi magyar szerző, Karácsonyi Zsolt regénye alapján készült előadást mutat be a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
A szenátus kinevezte a Román Kulturális Intézet (ICR) új vezetőségét keddi ülésén.
Premierre készül a Kolozsvári Magyar Opera: Anger Ferenc rendezésében mutatják be Giuseppe Verdi Nabucco című operáját. Az előadást a tervek szerint Erdély több városában láthatja a közönség.
Rendezői pályafutásáért Életműdíjjal tüntette ki Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját a Román Színházi Szövetség (UNITER).
Bírálta Cannes-ból való visszatérése után a román államot Cristian Mungiu filmrendező, aki Fjord című filmjével Arany Pálmát nyert a filmfesztivál szombat esti díjkiosztó gáláján.
A Cristian Mungiu rendezésében készült Fjord című, Norvégiában játszódó filmnek ítélte szombat este az Arany Pálmát a zsűri a 79. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon.
Először találkozik erdélyi olvasóival Krasznahorkai László, aki június 2-án, kedden Marosvásárhelyen vesz részt író–olvasó találkozón.