Hirdetés

Klasszikus, kortárs szerzők a kézdivásárhelyi repertoárban

Magyar és világirodalmi klaszszikust, kortárs darabot tűzött műsorra ebben az évadban a kézdivásárhelyi Városi Színház. Kolcsár József művészeti igazgató a Krónikának elmondta, három saját nagytermi előadást mutatnak be, ugyanakkor vendégül látják az erdélyi teátrumok sikeres produkcióit.

Bíró Blanka

2012. szeptember 10., 07:542012. szeptember 10., 07:54

Három nagyszínpadi saját produkciót terveznek, Carlo Goldoni Bugrisok című fergeteges komédiáját Balogh Attila rendezi, a próbák már elkezdődtek, ez az előadás lesz az első bemutatójuk ebben az évadban – a tervek szerint október 12-én láthatja első ízben a közönség. Molnár Ferenc A jó tündér című vígjátékát Kolcsár József rendezi, ezt szilveszterre időzítik. Martin McDonagh ír kortárs szerző Az inishmore-i hadnagy című darabját Albu István viszi színre.

A bérleteseknek még két nagyszínpadi vendégelőadást ígér a kézdivásárhelyi színház, az egyik Móricz Zsigmond Búzakalász című színműve a Csíki Játékszín előadásában, a másik vendégelőadást még keresik. Műsoron tartják a Kiss Csaba–Csehov De mi lett a nővel? című előadást. Kolcsár József elmondta, újdonságként az idei évadban bevezették a Stúdió bérletet, amely mindössze 16 lejbe kerül és öt stúdió-előadásra érvényes:  Mezei Gabriella egyéni műsora Daniel Keyes Az ötödik Sally, Kolcsár József egyéni műsora J. D. Salinger Zabhegyező című műve alapján, Kolcsár József és  Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című produkciója, Kolcsár József és  Lung László Zsolt Marie Jones Kövekkel a zsebében című előadása, valamint  a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureşanu Színház egy előadása.

Az igazgató hangsúlyozta, ezzel a kezdeményezéssel az a céljuk, hogy a helyiek megbarátkozzanak a stúdió-előadásokkal, az ilyen típusú produkciók iránt az elmúlt években nem volt nagy érdeklődés. Erdély legfiatalabb társulata hat színésszel kezdi az évadot, ám a tervek szerint még 8-9 vendégművész bemutatkozik majd az előadásaikban.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés