
2012. június 26., 17:192012. június 26., 17:19
A két ház együttes ülésén 238 szenátor és képviselő támogatta szavazatával a közszolgálati televízió új igazgatótanácsát, egyetlen ellenszavazatot regisztráltak. A testület tagjai a szavazás után letették a hivatali esküt a plénum előtt.
Az új igazgatótanács Claudiu Săftoiut választotta a Román Televízió elnök-vezérigazgatójává. Săftoiut meghallgatják a parlament kulturális bizottságai, majd a plénum szavazással dönt kinevezéséről.
Claudiu Săftoiu korábban újságíróként, 2004-től pedig két évig az államelnöki hivatalban dolgozott Traian Băsescu belpolitikai tanácsadójaként, 2006-ban kinevezték a külügyi hírzerző szolgálat (SIE) igazgatói tisztségébe, amelyet öt hónapig töltött be.
A PDL törvényhozói nem vettek részt a szavazáson, tiltakozásul az ellen, hogy a szenátus és a képviselőház kulturális bizottságai előzőleg elutasították a párt jelöltjeinek meghallgatását. A parlamenti pártok nyolc tagot jelölhettek az igazgatótanácsba, ebből három hely a demokrata liberálisoknak járt volna a törvényes előírások szerint – közölte Mircea Toader, a PDL képviselőházi frakcióvezetője. Hangsúlyozta: a PDL rendelkezik a legtöbb törvényhozóval (147 szenátor és képviselő), ezért ezt a pártot illeti meg a három testületi tag és három póttag delegálási joga. A PSD-nek 139, a PNL-nek 88, az RMDSZ-nek 28, az UNPR-nek pedig 26 szenátora és képviselője van jelenleg.
A bizottsági döntés után, még a plenáris szavazás előtt a PDL bejelentette, hogy az alkotmánybíróságon támadja meg a döntést.
Az RTV új igazgatótanácsának összetétele:
A PSD javaslatára: Anne Jugănaru, Claudiu Brânzan, Cristian Niţulescu. Póttagok: Luminiţa Violeta Ristea, Mihai Cernea és Vasile Arhire.
A PNL által delegált tagok: Claudiu Săftoiu, Dida Drăgan, Lucia Hossu-Longin. Póttagok: Irina Radu, Daniela Bârsan.
| Az RMDSZ által javasolt tagok: Nagy Zoltán Levente, valamint Rostás Péter István póttag. Nagy Zoltán jelenleg Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kabinetigazgatója. A biológus-ökológus végzettségű Nagy Zoltán korábban államtitkárként dolgozott a miniszterelnök-helyettesi hivatalban, azt megelőzően pedig az Országos Környezetvédelmi Ügynökségnél. Az RMDSZ-t eddig Sebesi Karen Attila képviselte az igazgatótanácsban rendes tagként. Rostás Péter István az előző ciklusban is póttagja volt az RTV igazgatótanácsának, jelenleg a Kolozsvári Rádió igazgatóhelyettese. |
Az UNPR Nicoleta Nicoliceát javasolta.
A nemzeti kisebbségek képviselőházi frakciójának delegáltjai: Cornea Raico tag, valamint Ghiţă-Jalică Andreea póttag.
Az RTV alkalmazottainak képviselői az igazgatótanácsban: Valentin Nicolau és Sorin Burtea. Póttagok: Mihai Rădulescu és Ioana Cătălina Popescu.
A kormány jelöltjei: Gabriel Tufeanu tag, valamint Marius Oblu póttag.
Az államelnöki hivatal képviselője Romina Surgiu.
| Bizalmat szavazott a parlament kedden Demeter Andrásnak, aki két éve a román közszolgálati rádió elnök-vezérigazgatója, így folytathatja munkáját a rádió élén. A parlament kedden fogadta el a rádió elmúlt három éves tevékenységét értékelő jelentéseket. Ez azt is jelenti, hogy a rádió jelenlegi vezetősége a helyén marad, folytatja munkáját. |
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.