
Fotó: MTI
2010. november 22., 09:322010. november 22., 09:32
A kitüntetést Füzes Oszkár, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövete adta át az iskolaalapítónak, tolmácsolva Schmitt Pál köztársasági elnök üzenetét, aki levelében kifejtette: „a gyimesfelsőloki Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Gimnázium nyugalmazott igazgatójának, az iskola alapításáért és vezetéséért, valamint a csángómagyarság megmaradásáért és identitástudatának megőrzése érdekében végzett tevékenységéért” adományozza Berszán Lajosnak a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
A Szent Erzsébet-napi ünnepség keretében Lisztes László magyarországi fotográfus mintegy 60 alkotásból álló fényképkiállítását is megnyitották, melynek anyaga az elmúlt három esztendő ballagási ünnepségein készült. Füzes Oszkár egyébként külön köszöntötte a meghívottakat: Balog Györgyöt, a Magyar Köztársaság csíkszeredai konzulját, Dávid Lászlót, a Sapientia EMTE rektorát, és Berszán Lajos atya szülőfaluja, Zágon küldöttségét. Az elismerés átadását követően ünnepi szentmisét tartottak Szent Erzsébet tiszteletére.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.