2012. február 22., 12:352012. február 22., 12:35
A Bachtól Vangelisig nevet viselő hangversenysorozatra, amelynek Balogh Csaba szlovákiai magyar nagykövet a fővédnöke, az eredeti tervek szerint a révkomáromi Szent András templomban, a pozsonyi dómban és az ipolysági Nagyboldogasszony templomban került volna sor.
„Tibor Hajdú, a pozsonyi érseki hivatal szóvivője tegnap felhívott és közölte, hogy a pozsonyi Szent Márton székesegyházban mégsem lehet megrendezni a koncertet” – mondta el az esettel kapcsolatban az MTI-nek Héger Rudolf. Hozzátette: Hajdú nem hozott fel valós indokokat, csak arra hivatkozott, hogy szerinte Xavér nem is olyan nagy művész és a magánéletére tett megjegyzéseket.
A produkciós menedzser szerint az érseki hivatal álláspontja gyenge lábakon áll, annál is inkább mert Varnus Xavér a múltban már fellépett szlovákiai templomban.
„Szerintem csak az állhat a háttérben, hogy közelednek a választások és egyesek nem akarják, hogy itt magyar művész lépjen fel” – mondta Héger Rudolf. Hozzátette: a helyszínek sorából először csak a pozsonyi dómot kellett kihúzni, de ma tudomására jutott, hogy a hivatalból a másik két templomba is „odaszóltak”.
„A másik két helyszín egyikén ugyan biztosított a helyi tiszteletes, hogy ott megtarthatjuk a fellépést, de a biztonság kedvéért új helyszíneket keresünk mind a három hangversenynek” – jegyezte meg Héger.
Az orgonaművész fellépéseinek új helyszínéről még folynak a tárgyalások.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.