Hirdetés

Kisebbségi társulatok seregszemléje: 25 előadás és kísérőprogramok Szatmárnémetiben

kisebbségi

A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház A doktor című előadásával kezdődött el a szatmári seregszemle

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

Szatmárnémetiben zajlik az Interetnikai Színházi Fesztivál, amely a romániai kisebbségi színjátszást képviselő társulatokat, és azok reprezentatív előadásait vonultatja fel.

Krónika

2024. november 15., 18:292024. november 15., 18:29

2024. november 15., 18:332024. november 15., 18:33

A csütörtökön kezdődött és november 24-ig tartó szemléről a Harag György Társulat közölt részleteket.

A XI. Interetnikai Színházi Fesztivál tizenegy napja alatt a prózai előadások mellett bábszínházba is várják a család apraját-nagyját, több könyvbemutató, koncert és afterparty is szerepel a programban.

Hirdetés
kisebbségi Galéria

Kisebbségi teátrumok seregszemléje

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

A szatmárnémeti Proscenium Alapítvány már 2016-ban és 2022-ben is házigazdája volt a fesztivál nyolcadik és tizedik kiadásának, most pedig az a megtiszteltetés érte a szervezőket, hogy harmadszorra is magukra vállalhatták ezt a nemes feladatot.

A fesztivál a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásával, A doktor című drámával vette kezdetét.

Előtte a szervezők nevében Bessenyei Gedő István fesztiváligazgató, a Proscenium Alapítvány elnöke, Stier Péter fesztiválmenedzser, a Proscenium Alapítvány alelnöke, Thomas Șindilariu, az Etnikumközi Kapcsolatok Kormányhivatalának (DRI) államtitkár-helyettese és Karácsonyi Zsolt, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke köszöntötte a fesztivál közönségét.

kisebbségi Galéria

Fotó: Czinzel László/Harag György Társulat

„Szatmárnémeti és Szatmár megye századok óta különböző kultúrák találkozási pontja, és talán nem túlzás azt mondani: mára az egyik legfontosabb hazai találkozási pont. Nehéz Szatmárnál jobb helyszínt elgondolni az Interetnikai Színházi Fesztivál számára, olyat, ahol az etnikumközi párbeszéd nemcsak a különleges alkalmak, hanem a mindennapok része.

Szatmár a mindennapi interkulturális párbeszéd vidéke, de időről időre – immár harmadjára – a színházak közötti párbeszéd terepe is, nemzetközi hírű alkotók munkái révén” – mondta köszöntőjében Bessenyei Gedő István.

Úgy fogalmazott, öröm és büszkeség, hogy vendégül láthatják a seregszemlét. „ Az pedig mind közül a legnagyobb öröm, hogy legkiválóbb alkotásaik felvonultatásával a mi szeretett közönségünknek szolgálhatunk újabb – és nem mindennapi – színházi élményekkel” – mondta Bessenyei Gedő István.

Stier Péter a számok nyelvén foglalta össze a fesztivál gazdag kínálatát: „11 nap, 25 társulat, 27 előadás”. Mint rávilágított: az eseménysorozat megszervezésén egy maroknyi, lelkes csapat dolgozik, de a színházi fesztivál előadásainak élménye nézők ezreihez jut el erőfeszítéseik által.

Köszönetet mondott továbbá a fesztivált társszervező MASZÍN Magyar Színházi Szövetségnek, a fő partnernek, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának, valamint a fesztivál további partnereinek: a Harag György Társulatnak, a Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatalnak, a Szatmár Megyei Tanácsnak, az RMDSZ-nek, a Yardnak és az Aquastarnak.

Thomas Șindilariu helyettes államtitkár németül és magyarul is köszöntötte a közönséget, majd román nyelven folytatva beszédét, kijelentette: élmény számára, hogy találkozhat egy multikulturális fesztivál közönségével egy olyan helyszínen, mely „igazi bajnoka” a különböző nemzetek együttélésének. Felhívta a figyelmet arra is, hogy meglátása szerint

a színház az a hely, amely pótolja az iskola (az oktatás) hiányosságait, azaz megtanít tiszta gondolatokat megfogalmazni és az önkifejezésben is fejlesztheti a „www-” és „okostelefon-generációt”.

Karácsonyi Zsolt egy Hamlet-idézettel indította gondolatmenetét: „A test a királynál van, de a király nincs a testnél” – idézte. „A jelenlét kettős voltának paradoxonával kénytelen szembesülni minden színész, minden kisebbségi színház. Mennyire tudunk jelen lenni a saját nemzeti kultúránkban, mint kisebbség, mennyire tudunk részesei lenni a bennünket körülvevő többségi kultúrának, és korántsem mellékesen, mekkora esélyünk van arra, hogy a velünk mégiscsak egy kulturális térben tevékenykedő, értékeket felmutató kisebbségek színházi hétköznapjaiban is jelen legyünk” - vetette fel a kérdést.

A szemle részletes programja itt található.

korábban írtuk

Először a szatmári társulatnak, a jövőben fiatal erdélyi színészeknek adják a kolozsvári művész nevét viselő díjat
Először a szatmári társulatnak, a jövőben fiatal erdélyi színészeknek adják a kolozsvári művész nevét viselő díjat

Az idén januárban elhunyt Csíky András kolozsvári színművész nevét viseli az újonnan létrejött alapítvány, amely a színművész akaratából az általa kapott Kossuth-díjjal járó évenként pénzjutalmat fiatal erdélyi színészeknek ítéli oda.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.

Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést

Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.

Erdélyi művészé idén a Kaszás Attila-díj: Bartha Boróka kapta a rangos elismerést
2026. szeptember 16., szerda

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes

Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.

Székelyföldi diákokkal is együtt dolgozna Miklósa Erika világhírű operaénekes
2026. szeptember 15., kedd

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház

A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.

Tovább késik az épületfelújítás, de gazdag évadra készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház
Hirdetés
2026. szeptember 14., hétfő

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt

Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.

Tizenöt erdélyi helyszínre érkezik, számos újdonságot ígér a közelgő 26. Filmtettfeszt
2026. szeptember 12., szombat

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál

Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Kultúra, szakralitás: elrajtolt a nagyszebeni Ars Sacra Fesztivál
2026. szeptember 11., péntek

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát

Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.

Sissi, a magyarok barátja Aradon: vándorkiállítással mutatják be Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát
Hirdetés
2026. szeptember 10., csütörtök

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera

Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.

Mit adhat egy jó tanár a tudáson túl? Gyerekszereplős „csodaiskolával” nyit a Kolozsvári Magyar Opera
2026. szeptember 09., szerda

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon

Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.

Magyar–román együttéléséről készült szatírát mutatnak be Nagyváradon
2026. szeptember 07., hétfő

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért

Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.

Egyetlen erdélyi színész versenyez a Kaszás Attila-díjért
Hirdetés
Hirdetés