2012. augusztus 21., 00:002012. augusztus 21., 00:00
A népi kultúra megőrzésére buzdított a 14. alkalommal megrendezett kolozsvári Szent István-napi Néptánctalálkozó vasárnap esti gálaműsorán Németh Zsolt, a magyar Külügyminisztérium politikai államtitkára.
A 3. Kolozsvári Magyar Napok részét képező néptánctalálkozón nyolc országból érkeztek csoportok, legtöbben kisebbségben élő népcsoportok néptáncait mutatták be a város főterén felállított színpadon. Az előadások sorát a magyarországi román közösség Nyisztor György nevét viselő néptánccsoportja kezdte.
Köszöntőjében Németh Zsolt kiemelte, fontos hogy a Kolozsvári Magyar Napok rendezvényein a tömegben sétálva sok román szót is hallott. „Örvendek annak, hogy itt vannak, és büszkék arra, hogy a városuknak multikulturális jellege van. Ez vezet el oda, hogy Kolozsvár 2020-ban elnyerje az Európa kulturális fővárosa címet” – jegyezte meg az államtitkár. Németh Zsolt a „van egy forrás titok alatt” népdalidézetből kiindulva jelentette ki: felbecsülhetetlen érték az a népdalkincs, amellyel a magyarság rendelkezik. Megemlítette, hogy a feljegyzett magyar népdalok száma meghaladja a 200 ezret. Hozzátette: a magyarok nehezen elsajátítható nyelvet beszélnek, de a népi kultúra mindig segített abban, hogy a magyarság kommunikáljon a világgal. Az államtitkár a népi kultúra megőrzését különösen fontosnak tartotta az elidegenedett világban. „Húzzuk ki magunkat, van okunk rá!” – zárta beszédét.
A kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány és a Szarkaláb Néptáncegyüttes által idén 14. alkalommal megszervezett nagyszabású néptánctalálkozó az évek során az európai kisebbségek és hagyományőrzés fontos és számon tartott eseményévé nőtte ki magát. Az idei rendezvényen Magyarország, Horvátország, Szerbia (Vajdaság), Ukrajna (Kárpátalja), Lengyelország, Olaszország, Görögország és Erdély 13, kisebbségi kultúrát képviselő néptáncegyüttese, továbbá hat, Kolozs és Szilágy megyei település mintegy 180 hagyományőrző fiatalja vett részt. A szervezők szerint a találkozó egyre fontosabb, identitásmegőrző és kisközösségi önszerveződést gerjesztő szerepet játszik. A kolozsvári események mellett idén is voltak ünnepi rendezvények Magyarfenesen, Bánffyhunyadon, Zsobokon, Mákófalván, Gyaluban és Kalotaszentkirályon. A találkozó vasárnap éjjel nemzetközi táncházzal ért véget a Heltai Alapítvány székhelyén.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.