
Mégis bemutathatják a romániai mozikban Lars von Trier A nimfomániás című, sok vitát kiváltó filmjének második részét, az Országos Filmközpont ugyanis csütörtök késő délután, második nekifutásra engedélyezte a vetítést.
2014. január 30., 19:342014. január 30., 19:34
2014. január 30., 19:362014. január 30., 19:36
Hatalmas felháborodást váltott ki a romániai filmkedvelők és Lars von Trier filmjeinek rajongói körében, hogy a dán rendező A nimfomániás című filmje második részének (Nymphomaniac Vol. II) az Országos Filmközpont (CNC) illetékes bizottsága olyan minősítést adott, amelynek értelmében nem mutathatják be az alkotást nyilvános vetítésen.
A bizottság keddi döntését a dán–német–francia–belga koprodukcióban készült filmdráma romániai forgalmazója, az Independenţa Film hozta nyilvánosságra szerdán, a cég csütörtök reggel máris fellebbezett a CNC-nél.
Ennek megfelelően a bizottság csütörtök délután újra megtekintette az alkotást, módosítva annak besorolásán. Eszerint a filmet bemutathatják a román mozikban, mindössze a 18 éven aluliak nem nézhetik azt meg.
A korábbi döntés azért is volt váratlan, mert A nimfomániás első részét (illetve annak egy rövidített változatát) január 17-től már vetítik a romániai filmszínházak, a második rész hazai premierjét pedig egy hét múlva, február 7-ére tervezték, a film forgalmazója ráadásul már megvette a romániai bemutatásra vonatkozó jogokat az alkotóktól.
A CNC a törvény értelmében a csütörtöki fellebbezéstől számítva 10 napja lett volna arra, hogy újranézze és újraminősítse a filmet, de a fellebezés napján már felül is bírálta a korábbi döntést. A másik érv, amelyet számos felháborodott cikk, blogbejegyzés vagy éppen hozzászólás szerzője felhozott a kitiltás ellen, hogy az a több mint 13 ezer romániai mozilátogató, aki jegyet váltott az első részre, csak a második rész megtekintése után tudna teljes képet formálni Lars von Trier új filmjéről, lévén, hogy a két rész egyetlen öszszefüggő alkotás.
Az Independenţa Film közleménye cenzúrának nevezte a film IM-18-XXX (azaz kiskorúak számára és nyilvános vetítésre sem engedélyezett) kategóriába történő eredeti besorolását, emlékeztetve arra, hogy Európában Románia lenne az egyetlen – vagy legalábbis az első – olyan ország, amelynek filmszínházaiból kitiltják a Trier-alkotást.
A kontinens más országaiban valóban sokkal engedékenyebbek voltak a film „címkézését\" illetően: Észtországban például a 14 éven felüliek nézhették meg az első, a 16 éven felüliek pedig a második részt, Németországban mindkét részt megtekinthetik a 16. életévüket betöltöttek, Trier szülőhazája a 15 éveseket is szívesen látja a vetítéseken, míg Franciaországban az első részt csak a 12 éven aluliak nem láthatják, a másodikat pedig 16 éven felülieknek ajánlják.
A film cselekménye egy nimfomániás nő, Joe (Charlotte Gainsbourg) történetét, bizarr szexuális kalandjait mutatja be fejezetekre tagolva. Joe egy idős férfinak meséli el a kalandjait, az alkotás pedig tényleg számos explicit szexjelenetet tartalmaz, amelyet a dán rendező pornószínész „dublőrök\" segítségével vett fel. A karaktereket azonban Charlotte Gainsbourg mellett olyan hírességek alakítják, mint Uma Thurman, Willem Dafoe vagy Shia LaBeouf.
Mihai Kogălniceanu, az Országos Filmközpont vezérigazgatója egyébként szerdán az alkotás megtekintése után a Mediafax hírügynökségnek elmondta: ő személy szerint engedélyezné A nimfomániás II bemutatását, csütörtökön pedig úgy fogalmazott: amíg ő az intézmény vezetője, szó sem lehet cenzúráról.
Georgică Severin, a szenátus kulturális bizottságának elnöke egzébként szerdai közleményében fejttette ki: aggodalommal fogadta a CNC döntését, és arra kérte az értékelést végző bizottság tagjait, vizsgálják felül korábbi döntésüket – ezt meg is tették.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!