
Öt kiállítás is megnyílik a szombaton kezdődő 4. Szent László Napok keretében a nagyváradi várban – a megújult létesítményben rengeteg kiállításra alkalmas teret alakítottak ki, a június 18–26. közötti kulturális fesztivál szervezői pedig próbálták ezt maximálisan kihasználni.
2016. június 15., 13:072016. június 15., 13:07
Egyik rangos esemény a Márton Áron-emlékkiállítás lesz. Zatykó Gyula főszervező emlékeztetett, Erdély római katolikus püspöke születésének 120. évfordulója alkalmából 2016-ban a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság Márton Áron-emlékévet hirdetett, ennek keretében született meg az a kültéri kiállítás, mely Áron püspök munkásságát és eszmerendszerét mutatja be tőle kölcsönzött, és róla szóló idézeteken keresztül. A kétnyelvű (magyar–román) kiállítást június 20-án, hétfőn 17.30-kor nyitják meg, de a rendezvény ideje alatt bármikor megtekinthető a nagyváradi várban.
Retrospektív címmel nyílik kiállítás a Szent László Napok keretében a nagyváradi származású Molnár László József grafikus alkotásaiból. Az ünnepélyes megnyitóra június 21-én, kedden 18 órától kerül sor a váradi várban kialakított galériában. A tárlat anyaga végigkalauzol bennünket Molnár László József teljes munkásságán, a kezdetektől, a hetvenes évektől napjainkig.
A képíró Zórád – Kiállítás a művész irodalmi illusztrációiból – ezzel a címmel nyílik rendkívüli tárlat Zórád Ernő munkáiból június 19-én, vasárnap 18 órától, szintén a nagyváradi várban. Zórád Ernőt a Fülest rendszeresen lapozgatóknak és a képregénykedvelőknek nem kell bemutatni, a „Precíz Bohém\" ugyanis egyszerre volt képregényrajzoló, festő, grafikus, illusztrátor, karikaturista és iparművész.
Egy másik tárlat az először 2015 őszén Sepsiszentgyörgyön megszervezett Design-héthez kapcsolódik. Balázs Zoltán, a Partiumi Keresztény Egyetem képzőművészeti tanszékének képviselője felidézte: a váradi egyetem első perctől benne volt a projektben, tavaly ősszel Made in Partium című tárlatukkal képviselték is a térséget a székelyföldi városban. Most pedig fordult a kocka: a sepsiszentgyörgyiek hozzák el Erdély, a Székelyföld művészetét Váradra. A június 22-én 19 órától kezdődő kiállítás-megnyitót követően kerekasztal-beszélgetést is tartanak a jövőbeni együttműködés lehetőségeiről.
Különös színfoltja lesz az idei Szent László Napoknak a Kontrasztkiállítás, ami a fiatalok és a családjuk életét érintő legfontosabb kérdéseket hozza felszínre, méghozzá kíméletlenül őszintén. A magyarországi református egyház és a magyar rendőrség közös család- és ifjúságmentő projektje olyan multimédiás tárlat, amely a látogató minden érzékszervét megdolgoztatja, de elsősorban elgondolkodtat, és igyekszik pozitív döntésre sarkallni.
Érdekes újdonsága emellett az idei Szent László Napoknak, hogy Android- és iOS-platformokon elérhető mobilalkalmazáson is követhetők lesznek a programok: a Codespring segítségével a kulturális fesztivál jelen lesz a Festiv Appban, amely rendezvények programjának böngészésére alkalmas. A 4. Szent László Napokról részleteket, illetve számos érdekes információt találnak az érdeklődők az esemény honlapján (www.szentlaszlonapok.ro), valamint Facebook-oldalán.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!