
2010. július 22., 09:482010. július 22., 09:48
Az énekesnő reggeltől estig fogadja a közönséget művész barátaival Kapolcson, az evangélikus parókia épületében és udvarában – emelte ki Márta István, a Művészetek Völgye Fesztivál igazgatója. Palya Bea Kapolcson „völgybeli életformát” folytat majd, és például gyermekfoglalkozásokat is vezet. Hasonlóan több napig jelen lesz a völgyben a Muzsikás együttes és a régi viszszajárónak számító Amadinda ütősegyüttes is.
Az igazgató elmondta: várhatóan július 31-én szombaton a pulai színházsátorban nagyszabású völgygála lesz, amelynek a teljes bevételét az árvízkárosultak javára ajánlják fel. A pulai színházsátor egyébként újdonságnak számít, azt a békéscsabai Jókai Mór Színházzal közösen működtetik, és két előadást tart majd a Márta István által vezetett fővárosi Új Színház társulata is. Pulán nemcsak színházi események lesznek, hanem például szcenikus zenei koncertek is, ezek sorában Hobo (Földes László) előadja a Circus Hungaricus című darabot, Vidnyánszky Attila rendezésében.
A Művészetek Völgyében ünnepli 50. születésnapját Rácz Zoltán, az Amadinda együttes vezetője, aki ez alkalommal műsort ad, ahol vendége lesz többek közt a Locomotiv GT-ből Presser Gábor és Karácsony János. A pulai sátorban fellép a Benkó Dixieland is, meglepetésvendégekkel. Galkó Balázs színművész, a völgyprogramok „örökös tagja, motorja” idén „könyvszendvics” lesz: a hátára erősítenek egy hatalmas, nyitott könyvet, és így járja majd a falvakat, a könyvbe pedig a vendégek közül bárki beírhatja véleményét a fesztiválról.
Az igazgató szerint a pénz idén is probléma, de – mint mondta – nem panaszkodik, hanem optimista. Arra azonban kitért, hogy mindössze egy pályázaton nyertek; a Nemzeti Kulturális Alaptól kapnak 23 millió forintot, ezenkívül számítanak támogatói pénzekre is. Márta István megjegyezte: a fesztivál egyik házigazdája, a Veszprém megyei önkormányzat nem támogatja a programokat.
A szervezők a jövőben minden évben szeretnének hagyományteremtő szándékkal egy hazai múzeumot fővendégként fogadni. Idén – első alkalommal – a Magyar Néprajzi Múzeum lesz a völgy fővendége, amely több különleges kiállítást rendez Kapolcson és Vigántpetenden. Taliándörögdön a hagyományoknak megfelelően a Klastrom-romnál lesznek a legrangosabb zenei és színházi programok, Vigántpetenden templomi koncertek, kiállítások lesznek, és persze zenés rendezvények a sörsátorban. Ezúttal is Monostorapátiban lépnek fel a rockegyüttesek, Öcsön a kőfejtőben pedig elsősorban világzenei programokra várják az érdeklődőket.
Pulán a színházi sátor programjai számítanak kuriózumnak, Nagyvázsonyban pedig a Duma Színház humoristái lépnek fel esténként, de a Kinizsi-várnál megrendezik a reneszánsz vigasságokat és várjátékokat is. Márta István közlése szerint a napijegyek 2000 forintba (31 lej) kerülnek majd a Művészetek Völgyére, a háromnapos hétvégi bérletért ötezer (78 lej), a tíznaposért 18 ezer forintot (281 lej) kell fizetni.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.