
Fotó: Biró István
2013. március 06., 07:422013. március 06., 07:42
Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze két bukaresti kollégájával verseng a legjobb színésznőnek járó elismerésért az Andrei Şerban rendezte Hedda Gabler címszereplőjeként.
Ugyanezen előadás két másik szereplőjét is díjra jelölte a testület – derül ki tegnapi közleményükből – a legjobb női mellékszereplő díjára esélyes Györgyjakab Enikő Elvstedné megformálásáért, Hatházi András pedig a legjobb férfi mellékszereplő lehet Brack bíró szerepében nyújtott alakításáért. Hatházi egy bukaresti színészen kívül Bányai Kelemen Barnával, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjával rivalizál a legjobb férfi mellékszereplő díjáért, utóbbit Székely Csaba Bányavakság című művének Florin-szerepéért jelölte a zsűri az elismerésre. A legjobb női mellékszereplőnek járó díjért izgulhat Török Olga, a Temesvári Állami Német Színház színművésze is. Silviu Purcărete nagyszebeni rendezését, a Gulliver utazásait – amelyet a kolozsvári közönség is megtekinthetett az Interferenciák fesztiválon – a legjobb előadás díjára is jelölték, Purcărete pedig ugyanezért a munkáért megkaphatja a legjobb rendező díját is. Az UNITER jelölőzsűrijét idén Mircea Morariu, Ion Parhon és Maria Zărnescu színházkritikusok alkották. A május közepére tervezett 21. UNITER-gálát ezúttal a jászvásári Vasile Alecsandri Színházban szervezik meg. Az ünnepség keretében Cári Tibor székelyudvarhelyi származású zeneszerző különdíjat vehet át színházi zene kategóriában.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.