Felolvasó esttel ünnepelte a Helikon szépirodalmi folyóirat A nagy kilometrik című mellékletének 200. megjelenését kedd este a Bulgakov kávéházban: a kiadványban publikáló szerzők saját műveiket olvasták fel.
2013. június 05., 15:422013. június 05., 15:42
2013. június 05., 16:022013. június 05., 16:02
Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője elmondta: az elsősorban fiatal szerzők műveit közlő melléklet több alkalommal a hét oldalas terjedelmet is elérte a Helikon hasábjain. Mint részletezte a melléklet elnevezésének ötlete azt követően született meg, hogy Orbán János Dénes megkapta József Attila-díjat, az ezzel járó pénzjutalmat pedig barátaival napokon keresztül mulatta el. Szilágyi István a folyóirat alapító főszerkesztője ugyanakkor emlékeztetett, hogy a mindenkori kolozsvári irodalmi lap épp jövőre lenne 200 éves, hiszen az első irodalmi lapot 1814-ben alapította Döbrentei Gábor a kincses városban.
Szilágyi István ugyanakkor elmesélte a Nagy Kilometrik melléklet elődjének a Serény Múmiának a keletkezéstörténetét is. Mint mondta, Sántha Attila eredetileg négy oldalt kért a Helikonban a fiatal szerzők számára, amelybe Szilágyi azzal a feltétetel egyezett bele, hogy nem lehet benne népcsoportokat, nemzeteket sértegetni. „Körülbelül azt közöljük a Helikonban ami minőségileg jót áll önmagáért” – fogalmazta meg szerkesztői alapelvét a Helikon alapító főszerkesztője, aki az év elején adta át a tisztséget Karácsonyinak.
Ezt követően Balázs Imre József olvasott fel Slam napló című írásából, amely a Slam poetry elnevezésű műfajt mutatta be, anélkül, hogy irodalomelméleti fejtegetésekbe bocsátkozott volna. A felolvasást a mellékletben publikáló szerzők folytatták: Győrfi Kata, Csuszner Ferencz, Pethő Lorand, Bréda Ferenc, Fischer Botond, Lovassy Cseh Tamás és lapunk munkatársa Varga László Edgár.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!