Hirdetés

Kétszáz táncossal és Berecz Andrással ünnepelnek Nagyáradon

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a nagyváradi Csillagocska Alapítvány. A nagyvárad-réti református egyházközséghez tartozó civil szervezetből mára néptánccsoport, zenekar és több énekkar is „kinőtt”, emellett hozzájuk tartozik a Csillagocska Óvoda is.

Nagy Orsolya

2012. október 17., 08:372012. október 17., 08:37

A jubileumot vasárnap a színházban ünneplik meg nagyszabású gálaműsorral, amelynek részeként egy rendhagyó, mintegy kétszáz táncost megmozgató táncjátékot is bemutatnak. A rendezvény tegnapi sajtótájékoztatóján a néptánccsoport néhány tagja ízelítőt is adott a produkció táncaiból a jelen lévő újságíróknak.

Pálfi József nagyvárad-réti lelkipásztor, az alapítvány elnöke a sajtótájékoztatón elmesélte: a civil szervezet egy évtizeddel ezelőtti megalakulásakor mindöszsze a zeneóvodával, illetve egy gyermek- és ifjúsági táncházzal indult. Az óvodába azóta minden évben nyolcvan gyerek járt, eredetileg négy csoportba, majd az iskolai előkészítő osztályok létrehozásával idéntől már csak hatvanan, három csoportba.

Azok, akik egy évtizeddel ezelőtt gyerekként kóstolhattak bele a népzene és néptánc világába, később iskolásként, sőt azután is a Csillagocska családtagjai maradtak, így a mostani néptánccsoport már korántsem csak gyerekekből áll. Nem sokkal később alakult meg az óvodások szüleiből álló Csillagfény Énekkar, majd néhány évvel ezelőtt a Váradi Dalnokok férfikórus, röviddel utána pedig a váradi asszonykórus – mind-mind a Csillagocska égisze alatt. A felsoroltak mindegyike bemutatkozik majd az október 28-ai gála első felében.

A második felvonásban tekintheti meg a közönség a Györffy István története alapján készült Tánciskola a dűlőúton című táncjátékot, Dimény Levente színművész, a Nagyvárad Táncegyüttes művészeti igazgatója, illetve László Csaba koreográfiájában. A rendhagyó táncjátékban a Csillagocska 114 aktív táncosa mellett színpadra lépnek olyan meghívott erdélyi néptánccsoportok is, amelyekkel a váradiaknak az elmúlt évtizedben kapcsolatuk volt – így összesen mintegy kétszázan ropják majd a táncot a színház deszkáin. A táncjáték mesélője Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó lesz. A gálaműsor délután öt órakor kezdődik, a belépés ingyenes.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés