2010. május 31., 09:322010. május 31., 09:32
Miután Mihai Chirilovval, a TIFF művészeti igazgatójával köszöntötték a nézőket, ismertetve az idei fesztivál újdonságait és fontosabb momentumait, Sorin Apostu polgármester is szót kapott. A filmvetítés előtt Giurgiu még elmondta: ez a fesztivál Kolozsvár kiemelkedő eseménye – amely a Kolozsvári Állami Magyar Színház eredményes munkája mellett fontos fegyvertény lehet a város kezében, hogy sikeresen pályázhasson majd az Európa Kulturális Fővárosa címre –, mégsem kezelik érdemeinek megfelelően.
Míg a nagyszebeni színházi fesztivál büdzséje 4 millió lej volt, a TIFF csupán 400 ezer lejt kapott a városvezetéstől, amely aligha elég ahhoz, hogy eredeti céljukat elérjék, és Európa legfontosabb filmes seregszemléinek sorába emelhessék a TIFF-et. Érdeklődés márpedig van, hiszen a Tarom légitársaság a fesztivál idején nagyobb gépeket indít Bukarestből Kolozsvárra, hogy kiszolgálhassa a megnövekedett igényeket. Tudor Giurgiu arra kérte a kolozsváriakat, hogy érdemeihez méltóan kezeljék ezt az eseményt. „Én és a csapatom kissé fáradtak vagyunk” – tette hozzá Giurgiu.
A kemény szavaktól elcsendesedett tömeg zavarát végül egy erkélyről lekiabáló kisgyerek oldotta fel, aki „Mutassátok a filmet!” felkiáltással nyitotta meg a filmfesztivált, így a filmet már megfelelő hangulatban kezdték el nézni azok, akik a Főtérre kirakott székeken foglaltak helyet, és azok is, akik a kordonok mögött ácsorogva moziztak. A szervezők egyébként pokrócokat is osztogatnak a szabadtéri vetítéseken.
Szombaton fél nyolckor már óriási tömeg várakozott a Köztársaság mozi bejáratánál, ahol R. Fritz Lang 1927-es Metropolis című némafilmjének felújított változatát vetítették, a német Antonio Bras új zenéjével, amelyet a világon először Kolozsváron hallhatott a nagyközönség. A vetítés előtt már nem lehetett jegyeket kapni, sokan azonban vállalták, hogy a lépcsőkön ülve vagy állva nézzék végig a filmet. A futurisztikus film egy hatalmas várost, a dolgozók városát mutatja be.
A fekete munkásruhába öltözött városlakók embertelen munkával „szolgálják” a gépeket, amelyek nélkül a város veszélybe kerül. Fritz Lang sajátosan dolgozza fel a Jelenések könyvében szereplő apokalipszis-motívumot, a hamis próféta egy gép-ember, akiről a dolgozók azt hiszik, hogy a békét hirdető Maria, és akinek buzdítására lerombolják a gépeket, emiatt azonban a várost elárasztja a víz. A film zseniális képei, a hatalmas díszletek és a rengeteg statiszta miatt, korának legdrágább filmje volt, a kritikusok pedig igen hidegen kezelték a korszakalkotó művet.
A közel háromórás alkotást így a legtöbb moziban lerövidítve vetítették, nemrégiben azonban előkerültek az időközben elveszettnek hitt jelenetek is, így a szombati kolozsvári vetítésbe negyedórás szünetet is beiktattak, a közönség azonban kitartott, és vastapssal jutalmazta a filmet és a hozzá írt modern zenét, amely még futurisztikusabbá tette az alkotást.
A Metropolis sikere után tegnap este a bonchidai Bánffy-kastélyban került sor George Melford 1931-es Drakula-filmjének vetítésére, amelyhez az amerikai gitárművész, Gary Lucas szerzett zenét, ezt élőben játszotta a vetítésen. Az alkotó pszichedelikus zeneként határozta meg az új soundtracket, amelyből egyébként a pénteki megnyitón 10 perces ízelítőt is adott a közönségnek a kolozsvári Főtéren. Az alkotó korábban A Gólem című német filmhez is szerzett zenét, a Drakulához komponált zenéjének – amelyben improvizatív részek is vannak, így minden vetítésen más – Kolozsváron volt az európai premierje.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.