
Bernard Slade Jövőre, veled, ugyanitt című művét mutatta be vasárnap este a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Babarczy László magyarországi Kossuth- és Jászai-díjas rendező színrevitelében.
2015. november 23., 18:562015. november 23., 18:56
A kétszereplős előadásban Kovács Nikolett, a társulat színésznője és Nagy Csongor Zsolt vendégművész – a társulat korábbi tagja – látható.
Bessenyei Gedő István társulatigazgató a bemutatót megelőző sajtóbeszélgetésen elmondta, mind a rendezés és a színészi játék tekintetében, mind pedig a díszletet és a jelmezeket illetően „nagyon igényes és jól megkomponált előadást” láthatnak a nézők. „A hely adottságait kiválóan használták ki az alkotók, az előadást pedig nemcsak az itthoni nézők láthatják, ugyanis az a vidéki bérleteink nagy részében is szerepel” – részletezte a társulatvezető.
„Korábban nem láttam ezt az előadást és a művet sem olvastam. Merő véletlen, hiszen nagyon népszerű, sokat játszott darabról van szó, csak valahogy eddig elkerülte a figyelmemet. Mindig szívesen jövök dolgozni Szatmárra, és kifejezetten örültem, hogy két ilyen tehetséges színésszel sikerült megvalósítani ezt az előadást” – fogalmazott a rendező.
Az előadás jelmezeit a Szatmáron szintén visszatérő vendégnek számító Cselényi Nóra tervezte, aki kifejtette: a ruhákkal a darabban leírt összes időszakot végig kívánta követni, ugyanis az előadás az Amerikai Egyesült Államok mintegy harminc évének történetéből nyújt keresztmetszetet.
A színpadkép Fornvald Gréti munkája, aki ettől az előadástól kezdve immár teljes értékű tagként dolgozik a Harag György Társulatnál. „A szatmárnémeti Szakszervezetek Művelődési Házának kisterme nem kifejezetten színházi tér, de igyekeztem a lehető legfunkcionálisabb díszletet tervezni erre a színpadra” – tette hozzá a tervező.
Fornvald a társulat kérésére olyan játékteret tervezett a kamaratermi előadáshoz, amely gond nélkül felállítható a közeljövőben átadásra kerülő, felújított színházépület színpadán is, az előadás ugyanis a következő színházi évadban is szerepelni fog a repertoárban. A Jövőre, veled, ugyanitt kedden 18 órától vendégprodukcióként tekinthető meg a nagybányai Városi Színházban.
Erdélyi társulatok és alkotók szerezték meg a legfontosabb elismerések jelentős részét a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválján.
Visky András Kitelepítés című regényének német kiadása, a Die Aussiedlung kapta a Nemzetközi Irodalmi Díjat (Internationaler Literaturpreis) – jelentette be a marosvásárhelyi születésű szerző kiadója, a Jelenkor Kiadó szombaton Facebook-oldalán.
Krasznahorkai László „dühödt értetlenséggel” fogadta nemrég a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnökétől azt a kérdést, hogy ha az jelölné a Nemzet Művésze elismerésre, elfogadná-e.
Bemutatóval zárja évadát a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a közönség július 3-án és 4-én 19 órától láthatja a FESTEN című előadást Eugen Jebeleanu rendezésében.
Idén tavasszal rosszindulatú daganatos betegséget diagnosztizáltak Ákosnál: az 58 éves, Kossuth-díjas dalszerző-énekes nemrégiben komoly műtéten esett át.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
szóljon hozzá!