2011. november 24., 14:432011. november 24., 14:43
Az Emil Boroghina, Marius Zarafescu és Monica Andronescu alkotta szakmai zsűri az Aradi Kamaraszínház Rudolf Hess tízparancsolata című előadásában nyújtott alakításáért Harsányi Attilának ítélte a fesztivál legjobb férfi alakításért járó díját, az Aradi Kamaraszínház és a szegedi MASZK Egyesület koprodukcióban készült Kvartett című előadása pedig a zsűri Interkulturális Párbeszéd különdíját nyerte - közölte az Aradi Kamaraszínház.
A tizenötödik alkalommal megrendezett nemzetközi seregszemlén, amelyen többek között török, bolgár és román társulatok vettek részt, az Aradi Kamaraszínház a szegedi MASZK Egyesülettel koprodukcióban készült Kvartett, valamint Tapasztó Ernő, az aradi színház művészeti igazgatója által rendezett Rudolf Hess tízparancsolata című előadással vett részt.
Balog József, a MASZK Egyesület elnöke, a Kvartett című előadás rendezője szerint a szakmai díjak a színház egyetemes nyelvének szólnak, hiszen a nemzetközi fesztiválon az aradi és szegedi színház német szerző művét magyar nyelven román felirattal török és román nézőknek játszotta - olvasható a közleményben.
Mint írják, az év folyamán már mindkét előadás több díjat is elnyert: Gyergyószentmiklóson, a IX. Nemzetiségi Színházi Kollokviumon a Kvartettben Merteuil szerepének megformálásáért Éder Enikő kapta a legjobb női alakítás díját, az előadásnak pedig a zsűri különdíját ítélték. Harsányi Attila, a Rudolf Hess tízparancsolata című produkcióban a legjobb színészi alakítás díját nyerte el a nagyváradi XVII. Rövid Dráma Hete Fesztiválon, és a nagybányai XIX. Nemzetközi ATELIER Színházi Fesztiválon is.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.