Kertész Imre utolsó interjúja

„Olyan valaki vagyok, aki mindezt túlélte, látta Gorgó fejét és mégis megőrzött annyi erőt magában, hogy befejezze a munkát, amely az emberekhez szól olyan nyelven, amely humánus” – nyilatkozott munkásságáról az Auschwitzot megjár Nobel-díjas író. „Az irodalom célja az, hogy az emberek műveltekké váljanak, hogy szórakozzanak, ezért nem kérhetjük őket arra, hogy szörnyű látomásokkal foglalkozzanak. Olyan művet hoztam létre, amely ábrázolja a holokausztot, mint olyat, anélkül, hogy a borzalmak rút irodalma legyen. Talán arcátlan vagyok, de úgy érzem: munkám ritka tulajdonsága, hogy a történelem emberi arcát próbáltam ábrázolni, olyan könyvet akartam írni, amelyet az emberek el is akarnak olvasni” – mondta.

Luisa Zielinski a 14 oldalas, két részletben felvett interjú bevezetőjében köszönetet mondott a Parkinson-kór végső szakaszába ért írónak, aki már sem klaviatúra segítségével, sem kézzel nem képes gondolatait papírra vetni, és feleségének, hogy a nehéz körülmények közepette is fogadták őt otthonukban. Kertész hangoztatta, hogy a Sortalanság megírásának 13 esztendeje idején, „a kommunista évek elnyomó légköre” azt jelentette, hogy el kellett titkolnia, mire készül.

„Nem volt koncepcióm azzal kapcsolatban, hogy mit készülök elmondani, de az első kihívásom az volt, hogy létrehozzak egy nyelvezetet, egy formát és végül egy témát. Meg akartam vizsgálni a totalitárius rendszeren belüli sajátos létformát és élettapasztalatot. Egyáltalán nem volt világos számomra, hogy stilisztikai szempontból hogyan fogom ezt megoldani” – fogalmazott az író.

„Képes voltam az életemet arra használni, hogy azt tanulmányozzam, hogyan tudja valaki túlélni a totalitarizmus egy különlegesen kegyetlen válfaját. Nem akartam öngyilkosságot elkövetni, mint ahogy nem akartam íróvá válni sem - legalábbis eleinte. (…) A tapasztalatom volt az az ár, amit megfizettem azért, hogy bekerültem az irodalomba” – jelentette ki Kertész Imre a The Paris Reviewnak adott interjújában.