2011. május 30., 08:232011. május 30., 08:23
Damokos Csaba, a szövetség Kovászna megyei elnöke elmondta, évente legalább két művészeti árverést terveznek. Az aukciókat olyan rendezvénysorozatnak szánják, amely „társadalmi, művészeti eseménynek számít, ahol jó megjelenni”. A sepsiszentgyörgyi árverés újdonsága, hogy fotót is árvereztek, abból kiindulva, hogy sok fényképész alkot a városban. Damokos Csaba elmondta, ekképpen megpróbálják műtárgyként kezelni a fényképet. A Lábas Házban tartott aukciós tárlaton mintegy ötvenen gyűltek össze, többségük képzőművész és érdeklődő, vásárló kevesebb. A Kalamár György színművész által levezényelt árverésen hét alkotás talált gazdára.
Négy műgyűjtő összesen 5400 lejt költött festményre, grafikára és fényképre, a legdrágábban Barcsay Jenő Vakok című munkáját vásárolták meg, 2000 lejért. Plugor Sándor két grafikáját, Szipál Márton két fotográfiáját is eladták, ugyanakkor Bocz Borbála litográfiája és Burján Gál Enikő festménye is gazdára talált. A legtöbb műtárgyat a csíkszeredai Kurkó Árpád vette meg. A következő árverést decemberre tervezi a képzőművész-szövetség. Damokos Csaba elmondása szerint a kicsengetések előtt és decemberben tartanak művészeti árverést, hiszen a műtárgy időtálló, értékes ajándék. A szövetség vezetője úgy tervezte, hogy piacosabb alkotásokat, gyűjtőknek megfelelő műtárgyakat bocsátanak árverésre. A szövetség a bevételből törlesztené boltja adósságait, hogy annak arculatváltásával megteremtse Háromszéken is a műkereskedelmet.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!