
Ezen a héten népes képzőművészcsapat tevékenykedik a Hargita megyei Székelyvarságon.
2014. július 31., 19:142014. július 31., 19:14
Az Erdélyi Magyarokért Közhasznú Alapítvány (EMKA) kurátora, Bálint László kiválóan működő képzőművészeti kapcsolatai révén művésztelepet nyitott a helyi önkormányzattal és a civilekkel együttműködve a zsindelyországnak is nevezett településen.
Bálint László elmondta: Kákonyi Csilla, Barabás Éva, Csillag István, Csillag Imola, Váncsa Mónika, Mezey Ildikó, Incze Mózes, Ritoók Lajos, Gebora István, Bányai Éva, Tarcsay Béla, Pekó Zsolt, Répás Adrienn, Balló Andrea, Sipos Lóránt, Bandi Kati, Simó Enikő és Forró Ágnes tevékenykedik jelenleg a hatalmas tanyavilág valóban festői helyszínein.
A csíkszeredai Márton Árpád nem tudott ugyan bekapcsolódni a tábor munkájába, de képet küld a közös tárlatra. A művészek több erdélyi és magyarországi városból érkeztek – Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely, Marosvásárhely, Kolozsvár, Nagyvárad, Debrecen, Budapest, Baja –, több iskolát és korosztályt képviselnek, úgyhogy a főszervező szerint, az itt létrehozott munkákból szervezett tárlaton igen széleskörű stílusbeli és technikai vonásokatr szemlélhet majd meg az érdeklődő.
A közös tárlat megnyitójára szombaton, 17 órától kerül sor a Varság központjában levő iskolában. A továbbiakban ez a kiállítási anyag részét fogja képezni annak a programnak, amely Egy falatnyi Erdély címmel már korábban is hírét vitte az erdélyi és székelyföldi tájak képzőművészeti lenyomatainak vándortárlat formájában a nagyvilág különböző pontjaira.
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
szóljon hozzá!