2010. október 19., 09:442010. október 19., 09:44
Porcsalmi Bálint, a tárcavezető kabinetfőnöke a Krónikának elmondta, a miniszter meghallgatta a Dan Gadea, a szakszervezet elnöke vezette küldöttség panaszait és az opera vezetőségével is tárgyalni fog, és elvállalja a felek közti közvetítő szerepet. „Kelemen Hunor kérésére a szakszervezetiek felfüggesztették a sztrájkot” – számolt be a legfrissebb fejleményekről lapunknak Porcsalmi Bálint. „A minisztérium hivatalos álláspontja, hogy mindenkit meghallgat és igyekszik olyan megoldást találni a problémákra, amely valamennyi érintettnek megfelel. A román opera vezetőségével jövő hétfőn tárgyal Kelemen Hunor” – közölte a Krónikával a kabinetvezető.
Hétfő délelőtt egyébként az opera előadótermében az intézmény mintegy száz alkalmazottja vett részt azon a tiltakozó megmozduláson, ahol többen közülük „primitív”, „barbár” „szégyentelen” feliratú kitűzőket viseltek. Alexandru Mânzat, a szakszervezet alelnöke elmondta: ezeket a minősítéseket Tompa Gábortól kapták – aki a Don Giovanni című előadást rendezi a román operában –, miután múlt hétfőn sztrájkba léptek. „A rossz körülmények ellenére az opera alkalmazottai eljártak a próbákra, egészen addig, amíg ez lehetetlenné nem vált. Tompa azt hitte, ilyen körülmények között is lehet előadást tartani” – fogalmazta meg elégedetlenségét Alexandru Mânzat. A szakszervezeti vezető ugyanakkor hozzáfűzte, a tegnapi megmozdulás nem szokványos sztrájk, ugyanis a hétfő délutáni próbákon részt vettek az opera munkatársai.
A Kolozsvári Román Opera alkalmazottai többek közt azt vetik Rareş Trifan igazgató szemére, hogy a fizetésük 55 százalékkal csökkent, mióta ő vezeti az intézményt. „Először a 15 százalékos hűségpótlékot vesztettük el a bíróságon, amikor az öszszes többi intézmény pert nyert a hasonló esetekben, majd az állami alkalmazottak 25 százalékos bércsökkentésével már 40 százalékkal csökkent az opera munkatársainak bére. Be fogjuk perelni a Kolozsvári Román Operát, mert szeptemberben nem foglalkoztatta a társulat egy részét, akiknek a béréből így újabb 15 százalékot vontak le, így összesen 55 százalékkal kevesebbet vihettek haza” – nyilatkozta Alexandru Mânzat.
Az opera alkalmazottai ugyanakkor állítják, amióta kinevezték az új igazgatót, húszéves mélypontra süllyedt az opera látogatottsága, a társulat repertoárja pedig idegen a kolozsvári közönség ízlésétől. Rareş Trifan ugyanakkor úgy véli, a most elkezdett sztrájkkal az alkalmazottak „csupán folytatják az intézmény hagyományait”, korábban is gyakran került sor hasonló megmozdulásokra.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.