
Fotó: Biró István
2010. december 28., 09:332010. december 28., 09:33
Ugyanakkor értékelte a december 1–12. között lezajlott második Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivált is, amelynek jó látogatottsága és sajtóvisszhangja egyaránt azt igazolja, hogy „a kemény munka és a színház iránti szeretet értéket képes teremteni”, és hogy Kolozsváron van igény a rendezvényre.
Idén a színház Művészeti Tanácsának egyöntetű szavazatai értelmében a Bánffy Miklós Vándordíjat Kató Emőke színésznő kapta a Suttogások és sikolyok című előadásban nyújtott alakításáért. A Vlad Mugur Vándordíjat – amelyet minden évben a színház egyik külső munkatársának ítélnek oda kiemelkedő teljesítményéért – a Suttogások és sikolyok című előadás rendezője, Andrei Şerban kapta meg. A színház művészszemélyzetének szavazatai alapján odaítélt társulati díjat Farkas Loránd kapta az Ördögök és Bogdán Zsolt a Suttogások és sikolyok című előadásban megvalósított játékáért. Debütdíjban részesült Albu István az Ördögök című előadás rendezéséért. Technikai különdíjat kapott Nagy Yvonne ügyelő, a Suttogások és sikolyok című előadás zavartalan lebonyolításáért. Az elmúlt évad fő technikai díjában részesült a színház teljes műszaki személyzete Európa legrangosabb színházi fesztiválján, az Avignoni Fesztiválon nyújtott teljesítményéért. A nagy népszerűségnek örvendő felolvasószínház-sorozat megrendezéséért Salat Lehel színészt díjazták. Az Ördögök című előadásban nyújtott alakításukért a társulat szavazatai alapján díjat kaptak Skovrán Tünde színésznő, Kali Andrea színésznő, valamint Salat Lehel színész.
Igazgatói különdíjban részesült Dimény Áron színész a Visszaszületés című előadás főszerepéért, valamint Varga Csilla a Suttogások és sikolyok című előadásban nyújtott alakításáért. Különdíjban részesült Visky András, a színház igazgatóhelyettese is a Visszaszületés című dráma írója. Tompa Gábor igazgató különdíjjal mondott köszönetet Borsos Levente technikai aligazgatónak az elmúlt évad és az Interferenciák fesztivál lebonyolításáért. A Művészeti Tanács fődíját Kézdi Imola, Pethő Anikó és Albert Csilla a Suttogások és sikolyok című előadás szereplőiként, valamint Váta Loránd és Farkas Loránd az Ördögök című előadásban megformált szerepért vehette át.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.