Hirdetés

Katasztrófa után csillogás Cannes-ban

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Természeti katasztrófák után, éles viták kereszttüzében nyílik meg szerdán a 63. cannes-i filmfesztivál, amely a korábbiaknál több szempontból is gazdagabbnak ígérkezik.

Hírösszefoglaló

2010. május 13., 08:502010. május 13., 08:50

A szokásos 20–22 film helyett idén ugyan csak 19 alkotás szerepel a hivatalos versenyprogramban, de Thierry Frémaux művészeti igazgató szerint igen erős a mezőny, és hűen tükrözi a világ változatos filmtermését.

Az Egyesült Államokat most csak egyetlen alkotás képviseli, a Cannes-ban újoncnak számító Doug Liman Fair Game című politikai filmje, a kelet-európai, európai és az ázsiai (thaiföldi, koreai, japán, kínai) filmek viszont jelentős erőt képviselnek. Az idei filmes mustra két magyar világpremiert is tartogat, ugyanis a versenyprogramban bemutatkozik Mundruczó Kornél: Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című filmje, Kocsis Ágnes: Pál Adrienn című legújabb rendezése pedig az Un certain regard (Egy bizonyos tekintet) elnevezésű válogatásban debütál.

Szintén bemutatkozik majd Szimler Bálint: Itt vagyok című harmadéves vizsgafilmje, amely a 41. Magyar Filmszemlén elnyerte a legjobb rövidfilm díját. Ugyancsak ebben a kategóriában mutatkozik be két román film is, a Cristi Puiu rendezte Aurora, illetve Radu Muntean filmje, a Kedd, karácsony után (Marţi, după Crăciun). Cristi Puiu egyébként a Lăzărescu úr halála (Moartea domnului Lăzărescu) című filmjével 2005-ben már sikeres volt ebben a kategóriában.

Ukrajna először képviselteti magát a fesztiválon Szergej Loznyica You, My Joy című filmjével, és meghívást kapott Nyikita Mihalkov orosz filmrendező Oscar-díjas alkotása, a Csalóka napfény második része is.

Az Aranypálmáért olyan ismert rendezők is ringbe szállnak, mint a mexikói Alejandro Gonzalez Inarritu – akinek Biutiful című filmjében Javier Bardem alakítja a főszerepet –, a korábban már fődíjat nyert brit Mike Leigh (Another Year) és az iráni Abbász Kiarosztami (Copie Conforme) vagy a japán Kitano Takeshi (Outrage). Először kapott meghívást csádi rendező Mahamat-Saleh Haroun (A Screaming Man) személyében, akinek részvétele az afrikai film viszszatérését is jelenti a fesztiválon. Az utolsó pillanatban került a versenyprogramba a brit Ken Loach Route Irish című, iraki témájú filmje.

Franciaországból ezúttal három alkotás indulhat a fődíjért: a színészként is jól ismert Mathieu Amalric Turné (Tournée) című komédiája mellett Xavier Beauvois Emberek és istenek (Des hommes et des dieux), valamint Bertrand Tavernier Montpensier hercegnője (La Princesse de Montpensier) című filmje.
A fesztivált ma este két ausztrál filmcsillag, Russell Crowe és Cate Blanchett nyitja meg, akik a Robin Hood című látványos kalandfilm főszereplőiként vonulhatnak fel elsőként a vörös szőnyegen. A filmet versenyen kívül mutatják be, rendezője Ridley Scott.

A filmfesztivál háziasszonya Kristin Scott Thomas lesz. A zsűri elnöki tisztét Tim Burton rendező tölti be, rajta kívül Alberto Barbera, Kate Beckinsale, Emmanuel Carrere, Benicio Del Toro, Alexandre Desplat, Victor Erice, Shekhar Kapur és Giovanna Mezzogiorno értékel majd a május 23-áig tartó seregszemlén.
Az egyik leginkább várt filmet, Woody Allen You Will Meet a Tall Dark Stranger című alkotását szombaton este mutatják be, ugyancsak versenyen kívül, akárcsak a terrorista Carlos életéről készült francia tévéfilmet, a magyar származású Olivier Assayas rendezésében.

Cannes polgármesterének ígérete szerint szerda estig befejezik a múlt heti orkán okozta károk helyreállítását, amelyen még jelenleg is több százan dolgoznak, napi 24 órában. Éles vitákat váltott ki két film meghívása: Nyikita Mihalkov, illetve az algériai–francia Rachid Bouchareb legújabb alkotása. Miután a háború borzalmait bemutató, nyolcéves munkával elkészült orosz filmet a moszkvai kritika rosszul fogadta, a francia sajtó már látatlanban azt firtatta, mit keres egy Sztálint éltető mű a versenyben.

A másik vitatott versenyfilm, Bouchareb Törvényen kívül (Hors-la-loi) című munkája három testvér történetében dolgozza fel a heves vitákat kiváltó és tabutémákkal teli algériai–
francia viszonyt, a harmincas évektől Algéria 1962-es függetlenségéig.
Az akkreditált vendégek és a szponzorok számát tekintve a tavalyi válsághangulat után az idei fesztivál pompázatosnak ígérkezik.

Thierry Frémaux, a fesztivál művészeti igazgatója szerint azonban nem a csillogás alapján kell a cannes-i fesztivált megítélni, hiszen a hollywoodi stúdiók sztárjai mellett a versenyben sokszor teljesen ismeretlen alkotók mutatkozhatnak be, és Cannes sajátossága, hogy itt a legdemokratikusabb módon minden művésznek ugyanaz a tisztelet és bánásmód jár.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés