Hirdetés

Karácsony brutális gyilkossággal – Újabb bemutató Kolozsváron

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A múlt hét végén bemutatott Léda című produkció után újabb országos premierre készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház. A szabadkai Urbán András rendezésében a társulat ezúttal az orosz abszurd egyik megteremtőjének tartott Alexandr Ivanovics Vvegyenszkij Ivanovék karácsonya című drámáját mutatja be március 18-án, kedden este 8 órától a színház stúdiótermében.

Kiss Előd-Gergely

2014. március 13., 19:492014. március 13., 19:49

„Abszurd, groteszk, szürreális darabról van szó, egy kezdetleges mű olyan dramaturgiával, amely később klasszikussá vált” – fogalmazott Tompa Gábor, a teátrum igazgatója csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tompa elmondta: a darabban a cím ellenére szó sem esik Ivanovékról, de még egy Ivanov nevű szereplő sincs benne, tulajdonképpen egy rémtörténetről, thrillerről van szó. Az Ivanovék karácsonya az avantgárd, az abszurd, a groteszk, a társadalmi szatíra, a rémdráma stílusjegyeit egyaránt magán hordozza. A dráma szerkezete epizodikus, a történet jelenetek laza láncolatán keresztül épül fel. Noha a cím meghitt hangulatú történetet sejtet, a darab középpontjában egy brutális gyilkosság áll.

Urbán András a darab rendezője arról beszélt, hogy a darab sajátos költészete foglalkoztatta, „az a konceptualista nyelv, mely nem a reális valósághoz képest teszi abszurddá a művet”. Hozzáfűzte: az előadás aktuálpolitikai utalásokat nem tartalmaz, azonban rávilágít néhány társadalmi problémára.

Mint részletezte, az előadásban 90 százalékban Vvegyenszkij szövegére támaszkodnak, ugyanakkor beemeltek olyan vendégszövegeket is Gyarmati Kata dramaturggal, amelyek 2014-be ültetik át a darabot. A rendező szerint annak ellenére, hogy demokratikus korban élünk, nem vagyunk szerves részei, kiváltói a társadalmi változásoknak, ezt a tehetetlenséget próbálták érzékeltetni a vendégszövegekkel.

Antal Attila, az előadás zeneszerzője arról beszélt, hogy a zene szerves része a darabnak, néha a cselekmény ellenpontozására szolgál. Az előadásban Viola Gábor, Váta Loránd, Albert Csilla, Kézdi Imola, Dimény Áron, Imre Éva, Laczó Júlia, Marosán Csaba, Farkas Loránd és Vass Zsuzsanna szerepel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés