
A népzenei és néptánchagyományokat népszerűsítik a Fölszállott a páva című műsor szereplői a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatói és munkatársai körében Budapesten.
2014. november 02., 19:272014. november 02., 19:27
A Ludovikán november 5-én induló programsorozaton Magyarország főbb tájegységeit mutatják be azok kulturális értékein keresztül. Az NKE és a közmédia közös rendezvénysorozatán az MTVA és a Hagyományok Háza tehetségkutatójának résztvevői első alkalommal Kalotaszeg varázslatos tájegységét, cifraságát idézik meg a Ludovika főépületben – olvasható az egyetem közleményében.
Szerdán a II. emeleti Zsibongóban Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, a tehetségkutató műsor táncos zsűritagja idézi fel kalotaszegi útjának legkedvesebb emlékeit a műsor első évadából ismert Czifra Táncegyüttes és a Góbé Zenekar közreműködésével. A rendezvény házigazdája az első évad szólótánc kategóriájának győztese, Berecz István lesz.
Az „Ez a műfaj nem vitrinbe való!” mottóval meghirdetett programsorozat ebben a tanévben hét estből áll. A rendezvényeken a zenés-táncos néprajzóra után az egyetemistáknak lehetőségük lesz arra, hogy táncház keretében is megismerjék az adott tájegység jellegzetes tánclépéseit és zenéjét. Az egyetem vezetése a sorozattal egy egyetemi népzenei-néptáncos csoport megszervezését is ösztönözni szeretné.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.
szóljon hozzá!