
Fotó: MTI/Biró István
A szerdán elhunyt Kallós Zoltán néprajzkutató gazdag életműve nagy hatással volt mindnyájunkra, távozásával szegényebb lett a Kárpát-medencei magyar közösség – közölte az RMDSZ. Alább közöljük a szövetség elnöke, Kelemen Hunor által aláírt búcsúztatót.
2018. február 14., 17:502018. február 14., 17:50
2018. február 14., 17:512018. február 14., 17:51
Kallós Zoltánt baráti körben múlt év májusában köszönthettük legutóbb Válaszúton, szeretett otthonában. Együtt örvendtünk vele, talán Zoli bácsinál is boldogabbak voltunk, hiszen egy igazán rangos elismerést vehetett át, az Europa Nostra díjat.
Mind tudtuk, ennek a díjnak már régen Válaszúton lett volna a helye. De a díj mégsem késett el. Amit összegyűjtött, amit mentorként tanított Kallós Zoltán, az több volt Erdélynél. Európa egy része volt, a mi Európánk. Az Europa Nostra.
A 20. század zord évtizedeiben, a legnehezebb időkben is az elnyomás fölé emelkedett. Kallós Zoltánt nem tudta legyőzni a történelem. Olyan volt, mint Erdély, mindent túlélt, ezzel pedig egyre erősebbé és edzettebbé lett.
Ő meg tudta mondani, hogy mi a jó, hogy mi a helyes. Nevelője és tanítója volt mindazoknak, akik betértek hozzá. Valóságos szabadság-szigetet biztosított kolozsvári belvárosi lakása, ez nemcsak iskola, hanem otthonunk is lehetett. Bármikor torpantunk be, egy jó szóval, bátorítással, szellemi táplálékkal távoztunk.
Százezrek példaképe volt itthon, amikor a kommunista diktatúra kísérletet tett föléje emelkedni. Őt nem lehetett megtörni, konokul végezte azt, amit neki szántak, azt a példátlan nagyságú és jelentőségű életművet alkotta meg, amelynek egy-egy szeletét mindnyájan ismerjük. De csak a töredékét ismerhetjük életművének, mert ebben nem egy emberöltő lakozott: egy egész nemzet múltja, több évszázados története. Általa rekonstruálhatóvá vált a távoli múlt, megismerhető és megérthető. Az emberek fejében kutatott, ásott, a felszínre hozta az információt, mi több, gondoskodott azok megőrzéséről.
Az Europa Nostra díj átadásakor azt kívántam Zoli bácsinak, legyen ereje, egészsége továbbra is utat mutatni a keresésünkben, amely nap mint nap kihívások elé állít bennünket és az utánunk jövőket. Bár tanácsért, és tiszta forrásért már nem fordulhatunk hozzá, nekünk, azoknak, akik itt maradtunk, kötelességünk élénken emlékezni mindarra, amit ez a nagy tudású és alázatos ember ránk hagyott.
Isten nyugtasson, Zoli bácsi!
Köszönjük az elvégzett emberfeletti munkát!
Kelemen Hunor

Életének 92. évében, szerdán délután elhunyt Kallós Zoltán, a nemzet művésze címmel és a Magyar Corvin-lánccal kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas néprajzkutató, népzenegyűjtő – közölte szerdán Facebook-oldalán a Kolozsvári Rádió.
Három erdélyi művész vehette át Budapesten a Színikritikusok Díját: a legjobb férfi főszereplőnek, a legjobb női mellékszereplőnek és a legjobb zeneszerzőnek járó elismeréseket kapták.
Bartha Borókáé a Kaszás Attila-díj! – újságolta az örömhírt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház a Facebook-oldalán. Bartha Boróka négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyzett a rangos elismerésért.
Csíkszeredában, a Kolozsvári Magyar Opera mini-évadának részeként szeptember 30-án és október 1-jén, két napon át mesterkurzust tart Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes, egyetemi tanár, a Magyar Szent István-rend kitüntetettje.
A normálishoz közelítő költségvetéssel, a jubileumi, 10. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivállal, valamint 7 premierrel – 4 nagyszínpadi és 3 stúdió-bemutatóval – várja közönségét az új, 234. évadban a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Friss magyar filmekkel, országos premierekkel, közönségtalálkozókkal és izgalmas szakmai programokkal érkezik október 7-én a 26. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle: a fesztivál 15 erdélyi helyszínen várja a közönséget.
Kulturális eseményekkel, szakrális sétákkal kezdődött el szombaton az Ars Sacra Fesztivál Nagyszebenben. A szeptember 20-áig tartó rendezvénysorozat keretében szombaton a Nyitott Templomok Napját is megtartják – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Halálának 128. évfordulóján, csütörtök délután Erzsébet királyné és Magyarország kapcsolatát bemutató vándorkiállítás nyílt meg Aradon. A megnyitón Sissi egykori aradi emlékjeleiről is szó esett.
Az iskolapadok világát idéző gyerekmusicallal csenget be az új évadra a Kolozsvári Magyar Opera. Az évad terveiről, a szűkös anyagi mozgástérről, az opera gyermekkórusának 10. évfordulójára született darabról évadnyitó sajtótájékoztatón számoltak be.
Székely Csaba magyar–román együttéléséről készült MaRó című szatíráját viszi színre Nagyváradon a Körös-parti város magyar és román társulata. A bemutatót október 17-én és 18-án tartják.
Négy jelölt közül egyedüli erdélyiként versenyez a Kaszás Attila-díjért Bartha Boróka, a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház művésze, akire szeptember 15-ig szavazhat a közönség.
szóljon hozzá!