
Fotó: Biró István
2012. február 29., 08:012012. február 29., 08:01
A divatbemutatóval és rövid musicalrészlettel egybekötött sajtótájékoztatón Puskás Zoltán elmondta: nagyon nehéz gyerekeknek szóló darabot rendezni, őszinteségük ugyanis minden társadalmi elvárást és előírást mellőz, így azonnal jelzik, ha valami nem nyerte el tetszésüket.
„Ugyanakkor kötelességünk nevelni az új nemzedéket, a legfontosabb pedig, hogy tisztelettel forduljunk feléjük minden előadás során” – hangsúlyozta a szerbiai rendező. Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóhelyettese elmondta: Puskás Zoltán első alkalommal lát el rendezői feladatokat a kincses városban, az újvidéki és kolozsvári kulturális intézmények ugyanakkor régi és élő kapcsolatot tudhatnak maguk mögött.
Puskás egyébként második alkalommal viszi színre az Óz, a nagy varázsló című musicalt, mint mondta, az újvidéki bemutatót felkérésre készítette, az ottani színházban ugyanis nem létezett a gyermekeknek, illetve családoknak szóló színház hagyománya. „A kolozsvári előadás természetesen eltér majd az újvidékitől, mind a koreográfia, mind a díszletek szempontjából. Az ötéves kortól ajánlott előadás emellett politikai színezetet is kapott – olyan kallódó sorsú embereket próbálunk majd bemutatni, akik körülöttünk élnek, de mi nem veszünk tudomást róluk, nem segítünk nekik, holott képesek a mentális és lelki fejlődésre. A darab ugyanakkor az elvágyódás, otthon maradás kérdéskörét is boncolgatja romániai, szerbiai, vagy akár európai szemszögből” – magyarázta a rendező.
Hangsúlyozta: nehéz darabról van szó, amelyet számos változatban láthatott már a közönség, így az a veszély is fennáll, hogy az alkotók nem tudnak újat mondani a témával kapcsolatban, a társulattal ennek ellenére megpróbálják új problémákkal szembesíteni a közönséget az Óz-történet keretében. „Az előadásban számos táncműfajt ötvöztünk, úgy gondolom, hogy manapság csakis így érdemes musicalt készíteni” – mutatott rá a sajtótájékoztatón Gyenes Ildikó koreográfus. Mint mondta, a darabban a társulat művészeivel együtt szereplő elsőéves egyetemistáknak, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem színművész szakos hallgatóinak rövid idő alatt nagyon bonyolult tánclépéseket kellett megtanulniuk, de nagyszerűen helyt álltak a felkészülés során.
A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.