Egyhetes alkotótábor terméséből nyílt kiállítás a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió termének előcsarnokában.
2014. augusztus 04., 16:192014. augusztus 04., 16:19
Az Irsai Zsolt nevét viselő szovátai alkotótáborban öt város legjobb képzőművésztanoncai alkottak, közülük sokakat ihletett meg a szovátai táj. A Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) júliusi képzőművészeti táborának anyagát Csizmadia Imola táborvezető mutatta be, és beavatta a vásárhelyi közönséget a képek születésének körülményeibe is.
Elmondta, idén immár huszadik alkalommal szervezték meg a művésztelepet, amely a 2010 szeptemberében elhunyt marosvásárhelyi képzőművész, egykori táborvezető, Irsai Zsolt nevét viseli 2011 óta. A szovátai táborban Marosvásárhely, Nagyvárad, Csíkszereda, Székelyudvarhely és Bukarest legjobb képzőművészeti gimnáziumban végzett diákjai vehettek részt.
Az alkotótábor egyfajta jutalomkirándulásnak számít, ugyanis a résztvevők a magyarországi Nemzeti Kulturális Alap (NKA), a Maros Megyei Ifjúsági és Sportigazgatóság, valamint a Maros Megyei Tanács jóvoltából egy hétig ingyen táborozhattak. Amint Csimzadia Imola megfogalmazta, munka, tanulás és szórakozás volt egyben a tábor. Kirándultak a Tivoli-tónál, meglátogatták Sántha Csaba szobrászművész és Kuti Dénes, illetve Kuti Botond festőművész műtermeit.
De tanulásra is volt idő: Veress Elza Emőke és Szabó Zoltán tartott előadásokat. „Az elvárás az volt, hogy a hét alatt legalább egy munkát elkészítsenek, de volt aki olyan szorgalmas volt, hogy kettőt, hármat is készített. Mivel különböző szakokról jöttek a diákok, a tematika és a technika is szabadon választható volt” – fogalmazott Csizmadia Imola. Elmondta: a design, szobrászat és festészet szakról érkező diákok olajképeket, akvarellt, tusrajzot, grafikát is alkottak.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!