
Fotó: Biró István
2012. július 12., 07:332012. július 12., 07:33
Szabó Csaba, a magyarországi Hollókő polgármestere az MTI-nek elmondta, hogy Torockó néhány hete megválasztott polgármestere és képviselői kedden érkeztek Hollókőre, ahol három napig tartózkodnak. A két község között az őszi, erdélyi látogatás óta van kapcsolat, az anyaországban első alkalommal találkoznak – tette hozzá.
Korábban Kelemen Hunor volt kulturális és örökségvédelmi miniszter kezdeményezett tárgyalásokat arról, hogy Torockó Hollókő társított partnereként kapjon helyet az UNESCO világörökségi listáján, a Nógrád megyei falu pedig támogatta ezt az elképzelést. Kelemen Hunor korábban azt mondta, azért kellett ehhez a módszerhez folyamodni Torockó esetében, mert a világörökségi listán Európa „túlreprezentált”. A román tárca februárban – Erdélyből elsőként – terjesztette fel a falut az UNESCO várólistájára a Kárpát-medence legépebben és leghitelesebben fennmaradt népi építészeti együtteseként, Hollókő kiterjesztéseként. A javaslatról legkorábban 2013-ban dönt a világörökségi bizottság.
Hollókő 25 éve a világörökség része, és mint Szabó Csaba elmondta, mindkét faluban az ismert műemlékvédelmi szakember, Román András kezdte el a megóvásokat. Szőcs Ferenc, Torockó polgármestere az MTI-nek beszámolt arról, hogy az erdélyi községben díszpolgárrá avatták Román Andrást. Hozzátette: a falu 1999-ben Europa Nostra díjat kapott a 138 hagyományos házból álló, egyedi népi építészeti együttes helyreállításáért, 1996-ban pedig – szintén az ő polgármestersége idején – úgy döntöttek, hogy bontási, építési engedélyt csak azzal a feltétellel adnak ki, ha éppen olyan házat húznak fel, mint az eredeti volt.
Szőcs Ferenc elmondta azt is: segítheti szándékukat, ha testvértelepülési szerződést kötnek Hollókővel. Ha ennek részleteiről megállapodnak, a szerződést szeptember elsején írhatnák alá – tette hozzá.
Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjét mutatja be a Nagyvárad Táncegyüttes Mikulás ünnepén.
A 130 éves filmművészet tiszteletére 130 kortárs és klasszikus magyar alkotás érhető el ingyen öt héten át, adventtől Vízkeresztig, hétfőtől január 6-ig az idén ötéves Filmio kínálatában.
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.