Hirdetés

Jókai Mór Gazdag szegényekjét vitte színre a Csíki Játékszín

A cifra nyomorúság komikus és tragikomikus pillanatai elevenednek meg a Csíki Játékszín előadásában, amely a Jókai Mór Gazdag szegények című regényéből készült zenés vígszínmű színpadi változata.

Forró Gyöngyvér

2012. január 09., 08:322012. január 09., 08:32

Az előadás nemcsak az előző századforduló idején lehetett aktuális, de a ma embere számára is üzenetet közvetít. Mivel a darab előbemutatójára december 23-án Csíkkarcfalván került sor, a település új kultúrotthonának avatóján, a csíkszeredai közönség december 30-án láthatta először a színműből készült előadást.

„Idén is nagy szeretettel köszöntjük a közönségünket. Most éppen olyan művel, amely egyszerre szól a szívhez és észhez, ugyanakkor beleilleszkedik a farsang időszakának a jókedv, egymásra való figyelés jellemezte hangulatába is” – fogalmazott az előadás kapcsán Parászka Miklós, a Csíki Játékszín igazgatója. Mint kifejtette, Jókai műve egy józsefvárosi bérházban játszódik, valamikor az előző századfordulón, ahol a szegények mintegy „egymásba kapaszkodva” keresik a jövő lehetőségeit, és kacagtató, megríkató momentumok után a két főhős, két idős ember derűsen tud vonulni a szegények házába.

Mindezt rengeteg dallal, tánccal, zenével, Darvas Ferenc kiváló muzsikájával és Schlanger András érzékeny, szívhez szóló rendezésében láthatja-hallhatja a közönség. A Krónika kérdésére, miszerint milyen üzenetet hordozhat a ma embere számára az előző századforduló életkörülményeit bemutató produkció, Parászka kifejtette,  egy „könnyesen vidám” előadásnak is van fajsúlyos gondolati magva.

„Az előadás arról beszél, hogy bármilyen szorongatóak is a körülmények, a humánumnak, a szolidaritásnak és a szeretetnek vannak esélyei” - mondta Parászka. Az évad következő hónapjaiban további két klasszikus magyar szerző darabját fogja feldolgozni a társulat. Móricz Zsigmond Búzakalász című darabját az Örkény Tótékjából készülő előadás fogja megelőzni, amelynek a próbái Victor Ioan Frunza rendezésében már el is kezdődtek. A Gazdag szegények című produkciót legközelebb január 11-én, szerdán, 15-én, vasárnap, illetve 18-án, szerdán tekinthetik meg az érdeklődők, minden alkalommal este 7 órától kezdődnek az előadások.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 10., péntek

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el

A Nemzeti Archívum munkájának köszönhető válogatás nem csupán médiatörténeti érdekesség, hanem olyan hagyomány élő lenyomata, amely immár hivatalosan is hungarikummá vált: ez a déli harangszó.

Közzétette harangszógyűjteményét a közmédia, több ezer harang hangja és leírása érhető el
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
Hirdetés