Hirdetés

Játszóházi darab a szatmári színházban

Zenés játszóházban vehet részt szombat délben a Szatmárnémeti Északi Színház közönsége: a teátrum Harag György Társulata Bors néni címmel mutatja be új produkcióját.

Végh Balázs

2011. március 11., 09:432011. március 11., 09:43

A társulat idei 5. nagyszínpadi bemutatóját Szilágyi Regina vitte színpadra. „Olyan gyerekelőadást láthat a közönség, amely Nemes Nagy Ágnes verseiből építkezik. Valódi története nincsen, alapvető célja pedig a költőnő verseinek megismertetése, a gyerekek játékra ösztönzése és színházba csalogatása” – vallotta be tegnapi sajtótájékoztatóján a rendező.

Szilágyi szerint a közel 30 éves darab alapvetően a legkisebb korosztálynak szól. „Igyekeztünk minél interaktívabbá tenni az előadást. Játszunk benne virágos rétet, erdőt, boltot. Minden egyes előadás más lesz a maga nemében, ugyanis a kis nézők aktív szereplői a darabnak, és ők is alakítják azt” – részletezte a rendező. Az előadás alaphelyzete szerint a gyerekek Bors néni 120. születésnapját ünneplik, és az ünnepségen a néni barátai is részt vesznek.

A rendező szerint a színészeknek komoly kihívást jelent az előadás színrevitele, ugyanis eddig maximálisan 50–70 gyerekkel dolgoztak, most pedig 300 körüli nézőszám várható valamennyi bérletes előadáson. „Kíváncsian várjuk a bemutatót, ott derül ki, hogyan fogadják a gyerekek a munkánkat. Jó lett volna eljátszani egy tesztközönségnek, és csak azután bemutatni a gyerekeknek, de ez időszűke miatt nem valósulhatott meg” – tette hozzá lapunk kérdésére Szilágyi, aki hozzátette, hogy számos olvasópróbát tartottak, és a színészekkel folyamatosan alakítgatták a szöveget.

A verseket Szilágyi Zoltán zenésítette meg, a jelmezeket és a díszletet Bodor Judit készítette. A főbb szerepekben Csíki Orsolya, Bándi Johanna, Nagy Csongor-Zsolt, Bandura Tibor, Nagy Tamás, Nagy Anikó és Péter Attila-Zsolt látható.

Bankkártyával is fizethetnek a nézők
Stier Péter, a Szatmárnémeti Északi Színház ügyvezető igazgatója beszámolója szerint március 1-jétől bankkártyával is lehet fizetni a teátrum jegyirodájában. „Ez a szolgáltatás az erdélyi magyar színházak közül még csak Szatmárnémetiben érhető el, és országos szinten is párját ritkító kezdeményezés” – tette hozzá Stier, aki szerint a bankkártyával fizetőknek nem kell a kezelési költségek miatt aggódniuk, mert semmilyen pluszkiadás nem terheli őket.

 


 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés