Játék: szabály és szabadság a témája a 18. Minimum Party alkotótábor és szakmai fórumnak, amelyet július 31. és augusztus 11. között szerveznek a Hargita megyei Kászonaltíz mellett, a Tiszás patak torkolatánál.
2013. július 21., 18:392013. július 21., 18:39
Az alkotótáborban helyet kap többek között a Természetművészet – vizuális művészet elnevezésű műhely, amelyet a budapesti Erőss István vezet. A természetművészet jegyében született művek az urbánus környezettől távol, általában természeti, esetleg falusi környezetben jönnek létre. A természetművészeti alkotások \"jelek\", melyek az adott táj specifikumát, egyedi jellegét erősítik, összefonódásuk környezetükkel megváltoztathatatlan. Az anyagmegmunkálás során főleg a kézműves technikákra szorítkoznak, a kászoni környezet kiválónak ígérkezik ilyen jellegű alkotások létrehozásához.
A marosvásárhelyi Hána László vezeti az ütőhangszeres foglalkozásokat a zeneműhelyben, ahol a különböző zenei stílusok, földrészek ütőhangszereivel, és a hangszereken való alapfokú technikák elsajátításával ismerkedhetnek a résztvevők. A fotóriport-készítéssel foglalkozó fotóműhelyben, amelyet a budapesti Szebeni-Szabó Róbert vezet, a tábor eseményeit dolgozzák fel. A riport mellett szó lesz a képek olvasásáról, régi (saját) képekről, a köréjük rakódott történetekről, melyekről az alkotó mesél. A játék és szabadság elnevezésű filmes műhelyt a budapesti Fogarasi Gergely és a tábori filmes dokumentáció készítését irányító kolozsvári Schneider Tibor vezeti. Mint a szervezők fogalmaznak, idén a gyorstalpaló filmkészítés 10 napja alatt játszani fognak, képekkel, és hangokkal, egymásrafigyeléssel, rögtönzésekkel, egymásból építkezéssel.
Mozgásszínházi táncműhelyen vehetnek részt az érdeklődők, a budapesti Szabó Ildikó Ágnes vezette workshop célja egy olyan előadás létrehozása, mely a „saját\" mozdulatokat egybefűzve meséli el a \"belső\" történeteket. A budapesti Pálfalusi Zsolt vezette filozófia-színház műhely idei feladata egy rendhagyó kísérlet: olyan színpadi alkotás létrehozása, mely különböző filozófiai elméleteket jelenít meg színpadi eszközökkel. Az alkotótáborban ezen kívül íróműhelyt, kézműves műhelyt és kísérleti színház műhelyt is szerveznek.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!