
Elkezdődött a 64. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinálé) magyar kísérőrendezvénye, a Cinema Total, a filmszakmai programsorozatot megnyitó ünnepségen szombaton megemlékeztek Jancsó Miklósról.
2014. február 09., 20:182014. február 09., 20:18
A német fővárosban működő magyar kulturális intézetben, a Collegium Hungaricum Berlinben (CHB) tartott rendezvényen Can Togay János, a CHB filmesként is ismert igazgatója beszédében kiemelte, hogy a példaképe volt a napokban elhunyt világhírű filmrendező, és példaképe volt egész nemzedékének is.
Jancsó Miklós – aki február elején, 93 éves korában hunyt el – nemcsak kiemelkedő és egyedülálló művész volt, hanem „szabad ember\" – mondta Can Togay. A CHB hetedik éve rendezi meg a Cinema Totalt, amelynek célja, hogy minél nagyobb figyelem irányuljon Közép-Európa filmművészetére a Berlinálé idején. A törekvés sikeres, a rendezvény egyértelműen a régió legfontosabb filmszakmai platformja a fesztivál napjaiban – mutatott rá beszédében Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A Cinema Total 7 – Special Encounters (Különleges találkozások) című ötnapos rendezvénysorozat tematikája az eddiginél is szélesebb, így a régió filmművészete és a magyar film fejleményei mellett azt a kérdést is körüljárja, hogy milyen a nők helyzete a filmgyártásban. Elemzik az új magyar filmtámogatás működését is, többek között Szász János, Fekete Ibolya és Török Ferenc rendező számol majd be tapasztalatairól.
A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött
Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
szóljon hozzá!