Hirdetés

Ismét tízezreket várnak az udvarhelyi kezdeményezésű felolvasómaratonra

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Idén Móricz Zsigmond műveiből olvashatnak fel a székelyudvarhelyi Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) és a Cimbora Gyermekek Háza által 2009-ben útjára indított felolvasómaraton résztvevői.

2014. január 28., 17:122014. január 28., 17:12

A kezdeményezés igen népszerű lett az évek során, tavaly, az ötödik maratonon már hat ország 128 településén több mint 22 ezren olvastak fel Gárdonyi Géza alkotásaiból. Hargita megyéből közel ötven település, több mint kilencezren, Erdély-szerte pedig nyolc megyéből több mint tizenháromezren csatlakoztak a felolvasáshoz.

A projekt célja nem módosult az elmúlt években: a legfontosabb, hogy minél többen részt vegyenek a közös olvasásban, és továbbadhassák az olvasás örömét. Ezúttal – Benedek Elek, Orbán Balázs, Jókai Mór, Arany János és Gárdonyi Géza után – a 20. századi magyar realista prózairodalom legnagyobb alakja, a 135 évvel ezelőtt született Móricz Zsigmond emléke előtt tisztelegnek a szervezők, arra buzdítván az olvasni vágyókat, hogy a szerző ismert regényei mellett novelláiból, színműveiből, a legkisebbek pedig verses meséiből válasszanak részleteket.

A Február 18-án, kedden reggel 9 és 19 óra között zajló esemény központi helyszíne Udvarhelyről Csíkszeredába, a Kájoni János Megyei Könyvtárba költözött. „A helyszínmódosításra azért volt szükség, mert a HMHF fenntartója, a Hargita Megyei Tanács nem rendelkezik akkora anyagi forrással, hogy mindegyik kulturális alintézményében a kultúra és művészetek valamennyi ágazatát lefedni képes szakembercsoportot alakítson” – nyilatkozta munkatársunknak Kovács Árpád, a HMHF igazgatója.

A szakember szerint az a legcélravezetőbb, ha mindegyik intézmény arra a fő szakterületre, tevékenységre koncentrál, amelyben illetékes, miközben a térség programjainak lebonyolításában közreműködne a többi művelődési intézménnyel.

„Például a felolvasómaraton esetében a megyei könyvtárnak megvannak a megfelelő végzettségű szakemberei, de ez nem jelenti azt, hogy a forrásközpontnak nem kell részt vennie a szervezési munkában. Az elején lehetnek kisebb nehézségek, de a cél az, hogy a megyében minden területen a legjobb eredményt tudjuk elérni” – fejtette ki Kovács. Az intézményvezető hozzátette: a megyei tanács fontos célja a az általa fenntartott hét kulturális intézmény közötti együttműködés megerősítése.

A reggeltől estig tartó felolvasás udvarhelyi központi helyszíne idén is a városi könyvtár lesz, bár több helyi iskola bekapcsolódik a programba. A szervezők kérése továbbra is az, hogy a részvevők jelezzék előzetesen az órát és a helyszínt, utólag pedig hogy hányan olvastak fel, és küldjenek néhány fotót, hogy minden részvevőt besorolhassanak a felolvasómaraton stafétaváltói közé.

Az iskolai csoportokat a vezető pedagógus előzetes bejelentkezése alapján várják. A korábbi évek gyakorlatához hűen, minden részvevő jutalma egy névre szóló könyvjelző lesz, amelyet a határon túli felolvasók elektronikus formában kapnak majd meg. A Móricz Zsigmond felolvasómaratonnal kapcsolatos további részletek az esemény Facebook-oldalán olvashatók.

Kovács Eszter

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 30., vasárnap

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film

Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.

Erdélyi mozikba érkezik a Szenvedélyes nők című magyar film
Hirdetés
2025. november 29., szombat

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)

Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.

„Nagy az adósságunk az Erdélyről szóló filmek terén”. Káel Csaba rendező Kalotaszegről, a Magyar menyegzőről (INTERJÚ)
2025. november 27., csütörtök

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban

Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.

Román író-rendező „székely öko-románca” a sepsiszentgyörgyi színházban
2025. november 27., csütörtök

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány

Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.

Idős népzenészekért indult jótékonysági kampány
Hirdetés
2025. november 26., szerda

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház

A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.

Groteszk, abszurd művészi reflexiók: alkotásra ösztönöz pályázatával a temesvári színház
2025. november 25., kedd

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát

Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.

Csipkeszegi táncház: múzeumokkal, közösségi eseményekkel őrzik a széki népi kultúrát
2025. november 23., vasárnap

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”

Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.

Bogdán Zsolt színművész Márai-estjéről: „a legegyszerűbb a legértékesebb, csak meg kell tudni hallani”
Hirdetés
2025. november 22., szombat

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron

Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.

Az úszó- és filmcsillag Johnny Weissmullerről elnevezett mozi kezdte meg működését Temesváron
2025. november 22., szombat

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról

A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.

Színház a színházban, ahol a fontos dolgok láthatatlanok – A szatmári Harag György Társulat ősbemutatójáról
2025. november 21., péntek

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról

Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.

Magyar, román, erdélyi, dobrudzsai – Doina Gecse-Borgovan magyarra fordított kötetéről, kultúrák közti átjárhatóságról
Hirdetés
Hirdetés