2013. március 20., 06:512013. március 20., 06:51
Az elképzelés szerint a szobor a Színház téren kapna helyet. Az elöljáró a mostanában egyre divatosabb szobormodellben gondolkodik: az író egész alakos szobra egy padon foglalna helyet, így a járókelők, a fényképezkedni vágyók helyet foglalhatnának mellette.
A szoborállítás kezdeményezője elmondta, hogy a Sütő András Baráti Társaság ötletét felkarolva nyújtotta be a határozatot. „Többször szóba került, hogy a volt Zrínyi (jelenleg Mărăşti) térre állítsunk fel egy Sütő András-szobrot. De az egy elég eldugott hely, távol esik a turisztikai útvonalaktól, holott az író megérdemli, hogy méltó helyet kapjon. Szomorú, hogy Sopronban már van Sütő András-szobor, de Marosvásárhelyen, ahol az író sokáig élt és alkotott, még nincs. Azt szeretnénk, hogy a Színház téren legyen egy kis szoborpark, ahol neves íróknak, költőknek állíthatunk emléket. Ennek az első darabja lenne az ülő Sütő-szobor. Európa több városában van hasonló ülő szobor, és az mindenhol a turisták kedvence” – nyilatkozta Peti András, aki a tervezetbe azt is belefoglalta, hogy Marosvásárhely megpályázhatná az Európa Kulturális Fővárosa címet, és akkor előnyt jelentenének az értékes köztéri szobrok. Amennyiben a jövő héten tartandó tanácsülésen a városatyák rábólintanak a Színház téri szobor felállítására, a Sütő András Baráti Társaság újabb pályázatot hirdet meg az alkotás elkészítésére. Mint ismeretes, egy kilenctagú zsűrinek 2011 áprilisában kellett volna kiválasztania, azt a szoborvázlatot, amelynek alapján elkészíthetik a köztéri alkotást. Akkor a zsűri úgy döntött, hogy egyik terv sem felel meg az elvárásoknak. Később a helyi Kiss Levente szoborvázlatát fogadták el, a támogatási gondok és az elhúzódó bürokrácia miatt azonban a szoborállítás végül elmaradt.
Simon Virág
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.