Az elmúlt években folyamatosan növekedett a bukaresti Magyar Filmhét iránti érdeklődés, mert ebből az alkalomból a román főváros filmkedvelő közönsége olyan magyar alkotásokat láthat, amelyeket csak ekkor tekinthet meg – mondta Virgil Ştefan Niţulescu, a Román Parasztmúzeum igazgatója.
2013. november 11., 18:332013. november 11., 18:33
2013. november 11., 18:362013. november 11., 18:36
A román kulturális minisztérium és a Balassi Intézet bukaresti központja által november 10. és 17. között hetedik alkalommal megszervezett Magyar Filmhétnek negyedik éve ad otthont a múzeum. Niţulescu az MTI kérdésére a hétfői sajtótájékoztatón kijelentette: az eddigi tapasztalat szerint Bukarestben több száz érdeklődője van a magyar filmeknek, és ezek vetítése rendszerint telt ház előtt zajlik. Reményét fejezte ki, hogy a filmhét iránt az idén is nagy lesz az érdeklődés.
Az igazgató szerint fordulópontot jelentett Románia és Magyarország kulturális kapcsolatában az a 2005-ös kormányközi megállapodás, aminek alapján évente megrendezik a bukaresti Magyar Filmhetet és a budapesti Román Filmhetet. Ebből az alkalomból nemcsak a magyar film mutatkozik be Bukarestben, hanem egyre inkább a magyar kultúra is. A múzeumigazgató kitért arra is, hogy a Magyar Filmhét alkalmából Both Miklós gitárművész műhelyfoglalkozást tart fiatal román zenészek számára.
A sajtótájékoztatón jelen volt Kósa András László, a Balassi Intézet bukaresti központjának igazgatója mellett Hartyándi Jenő, a Mediawave összművészeti zenei és filmfesztivál igazgatója is, aki az MTI kérdésére elmondta: egy-egy nemzetközi és magyar rövidfilm-válogatást mutatnak be a 2013-as termésből, ami reprezentatív a magyarországi fesztivál rövidfilm-felhozatala szempontjából. Az idei Magyar Filmhét meghívott fesztiválja ugyanis a Mediawave, amelyet vasárnap egy kiállításon is bemutattak a Balassi Intézetben a Radu Vasile Igazság román filmes szakember által készített fotókon keresztül.
Hartyándi Jenő kiemelte: a bukaresti jelenléttől azt várják, hogy ösztönözni fogja az újabb román művészeket a Mediawave-en való részvételre, hiszen eddig is számos román alkotó neve kapcsolódott valamilyen módon a 23 éves magyarországi fesztiválhoz. Az ilyen együttműködések kialakulásához azonban szükség van olyan találkozókra, mint a Magyar Filmhét, ahol az alkotók leülnek egymással beszélgetni, mert az internet nem elég a tartós és elkötelezett együttműködések létrejöttéhez - mondta Hartyándi Jenő. A Magyar Filmhét programjában nyolc játékfilm, valamint dokumentum- és rövidfilmek szerepelnek. Levetítik többek között a Kincses Réka rendezte Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című német-magyar alkotást, a Prikler Mátyás rendezte Köszönöm, jól című magyar-szlovák filmet, valamint a román Vali Hotea rendezte Roxanne című román-magyar koprodukciót. A filmhét Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című filmjével nyílt meg.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!