A november 22–24. között Székelyudvarhelyen ötödik alkalommal sorra kerülő Össztánc Ősszel fesztivál jórészt ezúttal is a népi tánckultúra köré szerveződik – mondta el a rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján a szervező Udvarhely Táncműhely ideiglenesen kinevezett igazgatója, Elekes Gyula és Antal József, az együttes koreográfusa.
2013. november 13., 20:232013. november 13., 20:23
Elekes Gyula elmondta, hogy nagy nézettségű, sikeres produkciókat hívtak meg a fesztiválra. Minden korosztályt meg szeretnének szólítani: lesznek interaktív programok gyermekeknek, illetve táncház minden korosztálynak. A fesztivál november 22-én kezdődik a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes előadásával, a János Vitézzel, amelyet 13 és 18 órától is előadnak. A fesztivál második napján, november 23-án, szombaton 11 órától a Tündér Erzsébet lesz megtekinthető, 18 órától pedig a Maros Művészegyüttes előadásában a Fekete-piros című produkció, amelyet széki táncok és Kányádi Sándor verse ihlették. November 24-én 17 és 18 órától a sepsiszentgyörgyi Égvilág zenekar A medve nem játék címmel interaktív koncertet tart gyerekeknek, 19 órától pedig az ugyancsak szentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes darabja, a Tékozló fiú tekinthető meg. Idén nem lesz bérlet az előadásokra, a gyerekjegyek 5, míg a felnőttjegyek 10 lejbe kerülnek. Az együttes vezetői a sajtótájékoztatón arra is kitértek, hogy idén szerényebb a költségvetésük, de a Hargita Megyei Tanács támogatásának köszönhetően Tündér Erzsébet című sikeres saját produkciójukkal eljutnak Székelyszenterzsébetre, Lövétére és Korondra is.
Simó Márton
Alig egy héttel a magyarországi premier után Erdély-szerte is debütál a mozikban a Futni mentem rendezőjének új vígjátéka, a Szenvedélyes nők – közölte a forgalmazó Filmtett Egyesület.
Káel Csaba olyan kalotaszegi esküvőnek a hangulatát igyekezett visszaadni Magyar menyegző című filmjében, amilyenbe évtizedekkel ezelőtt maga is belecsöppent. Eközben arra törekedett, hogy az alkotásra ne etnográfiai dokumentumfilmként tekintsenek.
Radu Afrim román rendező kifejezetten a társulat számára írt és rendezett előadását, a Kommuna - székely öko-románc című produkciót mutatja be a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház december 2-án.
Jótékonysági kampányt indított az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány és a Romániai Magyar Népzenészek Egyesülete az idős adatközlő népzenészekért, akik egész életükben a közösség szolgálatában álltak, őrizték és továbbadták hagyományainkat.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásai apropóján Örkény István és Ödön von Horváth műveinek olvasására, illetve alkotásra ösztönzi nézőit és minden érdeklődőt.
Minden korosztály számára kínál programot a mezőségi Széken található Csipkeszegi és Forrószegi táncház, legyen szó táncbemutatóról vagy -oktatásról, tárlatvezetésről, az állandó fotókiállítás megtekintéséről vagy a rendszeresen szervezendő táncházakról.
Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze ezúttal Márai Sándor Füves könyv című művéből készült előadással áll a közönség elé.
Megkezdődtek a vetítések Temesváron az újjászületett szabadfalui moziban, amelyet Johnny Weissmullerről neveztek el. Az úszó- és filmcsillag, Tarzan, a majomember megformálója az egykor önálló településnek számító városrészben született.
A színház a pillanat tünékeny művészete, ekként az emberi létezés múlandóságának metaforájává válhat – többek közt ez egyik fő gondolata Tiago Rodrigues kortárs szerző darabjának, amelynek magyar nyelvű ősbemutatóját tartotta a szatmári társulat.
Megjelent magyarul Doina Gecse-Borgovan brăilai születésű, több mint három évtizede Kolozsváron élő rádiós újságíró, író kisprózákat felsorakoztató, Haza: úton című kötete.
szóljon hozzá!