
Pénteken 17 órától szervezik a legközelebbi felkészítőt a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Szakközépiskolában működő drámatagozatra, amelyre májusban felvételizhetnek az érdeklődő diákok.
2014. január 08., 19:582014. január 08., 19:58
Fazakas Misi tagozatvezető elmondta, a 2000 óta működő drámatagozat Románia egyetlen ilyen jellegű képzése magyar nyelven, román nyelven pedig mindössze kilenc ilyen gimnáziumi képzést indítottak országszerte. Szentgyörgyön kétévente indítanak el egy-egy drámaosztályt, a diákok fele pedig általában más megyékből érkezik, ami azért nem okoz gondot, mert a tanintézetnek 2009 óta egy 75 fő befogadására alkalmas kollégiuma is van az iskola legfelső emeletén.
Fazakas Misi szerint rendszeresen Hargita, Brassó, Maros és Szilágy megyéből érkezik a színitanoda diákjainak több mint fele. „A drámaosztály egy komplex szakmai képzés, amelynek fő célja a tizenévesek személyiségének fejlesztése. A kamaszok a képzés által közel kerülnek önmagukhoz, kialakul a verbális és non-verbális kommunikációjuk, kíváncsiak lesznek társaikra és a világra, felvállalják önmagukat, megnyílnak, levetkőzik gátlásaikat, fejlesztik gondolkodásmódjukat úgy, hogy közben szakmai ismeretekre is szert tesznek. Közelebb kerülnek a művészetek, főként a film- és színházművészet nyelvrendszerének megértéséhez” – véli a tagozatvezető.
Hozzátette: évfolyamonként átlagban hárman tanulnak tovább színházzal, filmmel kapcsolatos mesterségeket, de a volt diákok közül többen már neves színházaknál játszanak, van köztük bábszínész, irodalmi titkár, de bécsben élő filmes szakember is. Fazakas szerint az állandó beszédtechnika és művészi beszéd órák, valamint a kommunikációs készség fejlesztése elősegíti a jogi, politikai, pedagógiai, illetve a tévé és rádió műsorvezetői pályán való érvényesülést is.
Szabó Enikő
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!