Hirdetés

Irodalmi ügynökség a külföldi reklámért

A magyar irodalom külföldre juttatásával foglalkozó irodalmi ügynökséget alapított Sárközy Bence, a budapesti Magvető Könyvkiadó volt főszerkesztője és Halmos Ádám, a Nyitott Könyvműhely alapító tulajdonosa.

MTI

2011. augusztus 10., 09:032011. augusztus 10., 09:03

 A Sárközy és Társa Irodalmi Ügynökség munkáját Dunajcsik Mátyás költő, író, kritikus is segíti. „Nagy Gergely író és Térey János költő, drámaíró lettek az első ügyfelei a magyar irodalom külföldre juttatásával foglalkozó ügynökségnek” – mondta el Sárközy Bence az MTI-nek. Megjegyezte, hogy több szerzővel tárgyalnak jelenleg is. Az ügynökségnél az igazi munka az októberben tartandó Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár közeledtével indul meg, most főként az előkészítésen van a hangsúly. „Nem teljesen úttörő a vállalkozásunk, hiszen voltak ügynökségek, akik már próbálkoztak a miénkhez hasonló tevékenységgel, és a magyar kiadók is foglalkoznak szerzőik külföldi megjelentetésével” – fogalmazott. „Ismerjük a kis irodalmi piacok korlátait, ráadásul az országok között iszonyú erős a verseny a nemzetközi figyelemért” – mondta a cég alapítója, megemlítve, hogy a környező országokban a hazainál lényegesen nagyobb összegekkel segítik a nemzeti irodalom külföldi szereplését, például fordítói, utazási és promóciós támogatások révén. Az ügynökség elsősorban a már meglévő kapcsolatrendszerére épít, emellett részletek fordításával, angol nyelvű ajánlókkal segíti a művek külföldi megismerését. „Ha nem valamely nagy nyelvterületről származik a szerző, elsősorban a fordított részletek minősége és a személyes ismeretségek számítanak. Nekünk ezek a kiadói múltunk miatt megvannak, és nemcsak a külföldi kiadók képviselőit ismerjük, de külföldi társügynökségekkel is együtt dolgozunk” – tette hozzá.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel

A Kolozsvári Magyar Opera és a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) hivatalos partnerségi megállapodást kötött

Együttműködik az opera a Kolozsvári Magyar Diákszövetséggel
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet

Ötödik alkalommal tartanak könyvünnepet Sepsiszentgyörgyön, a SepsiBook könyvvásárra és kortárs irodalmi fesztiválra május közepén várják a közönséget.

Május közepén tartják az immár 5. sepsiszentgyörgyi könyvünnepet
2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
Hirdetés
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
Hirdetés
Hirdetés