2010. szeptember 28., 09:352010. szeptember 28., 09:35
Az alkotó az Időnéző című szobrot kiselejtezett cséplőgépkerekekből, szekérkerekekből, küllőkből, láncokól és egyéb vasdarabokból illesztette össze. Az alkotás minden oldalról más, egyik része nyugalmat, a másik pörgő mozgást idéz. Kovács Géza eddig több köztéri alkotást készített.
Sántha Imre Géza művészettörténész a csernátoni szoboravatón elmondta: „a művész ezzel az alkotással mondja el, hogy mit jelent számára a néprajzi, helytörténeti gyűjtemény. A szobrász egy magából kibontakozni vágyó alkotást hozott létre, mely felkínálja belső, évtizedekre visszamenő értékeit. A szoborkompozíció az összekovácsolt tárgyak egykori használati szerepkörét is felidézi”. Sántha Imre Géza szerint Kovács Géza munkája a modern művészetet jelképezi a Haszmann Pál Múzeum immár harminc éve néprajzi és történelmi emlékhelyül szolgáló udvarában.
„Figyelmeztető jel, de nem a vas ridegségével próbál elriasztani, meghökkenteni, hanem kíváncsiságot ébresztő formáival, meleg színeivel vonz” – fogalmazta meg a művészettörténész. Az alkotó a Krónikának elmondta, az Időnéző „a múzeum által felidézett múltat, de egyúttal a jelent és a jövőt is fürkészi”.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.