
Fotó: Harag.eu
Egy év kényszerű kihagyás után ismét megrendezik a magyar kultúra hetét Szatmárnémetiben. Az immár 15. alkalommal megszervezett programsorozat Egycsillagú égbolt címmel január 21-től 28-ig tart.
2022. január 18., 12:112022. január 18., 12:11
Az Ady Endre Társaság által szervezett esemény keretében színházi előadások, képzőművészeti kiállítások, koncertek is lesznek – mondta a magyar-magyar kulturális kapcsolatokért felelős kormánybiztos az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában. Petneházy Szabolcs Attila leszögezte:
Mint elhangzott, a programsorozat nulladik napján, január 21-én a Déryné Társulat Herczeg Ferenc Déryné ifjasszony című darabját adja elő. Másnap, a magyar kultúra napján nyílik meg Józsa Judit kerámia- és szobrászművész kiállítása, előadóestet tart Tóth Páll Miklós színművész, az Ady Endre Társaság elnöke, Nédó Olga hegedűművész pedig gálakoncertet ad. Január 23-án vasárnap a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház előadásában láthatják a szatmárnémeti nézők Sütő András Advent a Hargitán című darabját.
A kormánybiztos a programok sorából kiemelte Fabók Mancsi bábszínházának műsorát, valamint a napokban megalakulása 130. évfordulóját ünneplő Szatmárnémeti Északi Színház társulatának előadásait.

A szatmárnémeti színházépület felavatásának 130. évfordulóját ünneplik egy rendezvénysorozattal, amelynek keretében a budapesti Nemzeti Színház is bemutat egy előadást – közölte csütörtökön a partiumi teátrum.
A programok maszkban látogathatók, az előadások a koronavírus-járvány miatti romániai óvintézkedések miatt csökkentett nézőszám előtt zajlanak. A programok közül számos ingyenes.
Későn debütált, mégis néhány év alatt a kortárs svéd irodalom egyik legismertebb szerzője lett. A Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten Karin Smirnoff írásról, Svédország átalakulásáról és könyvei kelet-európai sikerének lehetséges okairól beszélt.
Vallasek Júlia kolozsvári műfordítót jutalmazta Dsida Jenő-díjjal a Romániai Írók Szövetsége Jane Austen műveinek, valamint Doina Gecse-Borgovan Rătăciri deliberate/Haza: úton című könyvének magyarra való átültetéséért.
Négy napon keresztül várja a kortárs irodalom szerelmeseit a Bánffy-palota udvarán megnyitott, 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét. A megnyitó keretében átadták a Kolozsvár Büszkesége díjakat.
Átadták Országos Színházi Találkozó (OSZT) díjait vasárnap Debrecenben: a szakmai zsűri 12 kategóriában, a MASZK-SzíDoSz színészzsűri pedig 4 csoportban hirdetett győzteseket vasárnap.
Holtai Gábor Itt érzem magam otthon című filmje nyerte el a jubileumi, 25. alkalommal megrendezett kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) közönségdíját a szombat este megtartott díjátadón.
Színes programkínálattal várják a látogatókat a szombaton tartandó Múzeumok éjszakáján a székelyföldi múzeumok: a tárlatvezetések és egyéb, a kiállításokhoz köthető események mellett gyermek- és szórakoztató programok is lesznek.
Újabb kötetét mutatják be B. Kovács András sepsiszentgyörgyi írónak Kolozsváron.
Holtai Gábor első nagyjátékfilmje, az Itt érzem magam otthon is versenyez a 25. TIFF fődíjáért. A hatalom és az alkalmazkodás természetét vizsgáló pszichológiai thrillert hétfő este vetítették a Győzelem moziban a rendező jelenlétében.
Beválogatták az június 15–21. közötti magyar Országos Színházi Találkozó versenyprogramjába az Aradi Kamaraszínház fesztiváldíjas monodrámáját, a Keant. Közös gyergyószentmiklósi–sepsiszentgyörgyi koprodukciót is látható.
Egy csaknem eltűnt építészeti világ és a helyiek féltve őrzött emlékei kaptak új otthont a Szilágy megyei Kárásztelken, ahol nemrég felavatták a tájházat. Az épület nemcsak a múlt tárgyi örökségét mutatja be, hanem közösségi térként is szolgál majd.
szóljon hozzá!