
Fotó: Czinzel László
A szatmárnémeti színházépület felavatásának 130. évfordulóját ünneplik egy rendezvénysorozattal, amelynek keretében a budapesti Nemzeti Színház is bemutat egy előadást – közölte csütörtökön a partiumi teátrum.
2022. január 06., 17:142022. január 06., 17:14
A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Mihai Raicu Társulata a helyi polgármesteri hivatal támogatásával többnapos rendezvénnyel ünnepli az évfordulót. Január 14. és 17. között román és magyar nyelvű színházi előadások és könyvbemutatók lesznek.
ezért ahogyan 130 évvel ezelőtt, most is a budapesti Nemzeti Színház művészei lépnek először a szatmári színpad deszkáira. A díszelőadás, akárcsak egykoron, január 14-én 19.30 órakor kezdődik.
Színpadra lép még a Jászvásári Vasile Alecsandri Nemzeti Színház társulata is, amely a Radu Tudoran román író A szegény lányok városa című novelláskötete alapján Radu Afrim rendező által színpadra adaptált és állított előadást mutatja be.
Az ünnepi rendezvénysorozat részeként mutatják be Csirák Csaba színháztörténész két kötetét: az egyik a szatmári magyar színjátszás történetét dolgozza fel 1919 és 1948 között, a másik Czintos József Jászai-díjas művész, a Harag György Társulat örökös tagjának pályafutását dolgozza fel.
Az épület alapkövét 1889. május 18-án tették le, majd 1892. január 14-én adták át. Tervezője Voyta Adolf pápai műépítész volt, az építést Szikszay Lajos debreceni építész vezette. A belső díszítést Spannraft Lajos és Hirsch Gyula készítették.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!