
Fotó: MTI
2011. április 19., 08:402011. április 19., 08:40
A vasárnapi Születésnapi Irodalmi Szalon zárta az idén 18. alkalommal megszervezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál négynapos programsorozatát. A fesztiválon egyébként a legjobb gyermekkönyvnek járó IBBY-díjat, amelyet a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának magyar szekciója oszt ki minden évben, Máté Angi Volt egyszer egy című mesekönyve kapta. „Máté Angi úgy csinál költészetet a meséből, mint Andersen” – méltatta a díjazott szerzőt Gombos Péter, a Magyar Olvasótársaság alelnöke. A Pozsonyi Pagony Kiadónál megjelent kötet 19 mesét tartalmaz, Máté Angit egyébként tavaly Bródy Sándor-díjjal tüntették ki a Koinónia Kiadónál 2009-ben megjelent Mamó című első könyvéért. A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének (MKKE) Év Kiadója díját idén is a Magvető Kiadó kapta. Idén tizenegyedik alkalommal adták át az MKKE szakmai díjait, az egyesülés tagjai ezúttal is titkos szavazással határoztak a legjobbakról. A díjat Morcsányi Géza, a Magvető Kiadó igazgatója vette át Barna Imrétől, az MKKE elnökétől, valamint Zentai Péter Lászlótól, az egyesülés igazgatójától. A második helyezett a Kossuth Kiadó lett, a harmadik pedig a Kalligram Könyv- és Lapkiadó.
Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.
A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.
Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.
Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.
A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.
Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.
Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.
Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.
Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.
A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.
szóljon hozzá!