Hirdetés

Húszéves a Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztősége

A vallási és egyházi értékek megjelenítése közösségépítő erő, s egyben közszolgálati kötelezettség is – a Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztősége a hétvégén ünnepelte fennállásának huszadik évfordulóját.

2010. június 01., 10:322010. június 01., 10:32

Az MTV vallási műsorainak munkatársai hetente közel három órában foglalkoznak a történelmi egyházak életével, de időközben számtalan dokumentum- és portréfilmet is bemutattak, amelyek az ismeretek gyarapítása mellett a csendes elmélkedés lehetőségét kínálják a nézőknek.

A hitéleti műsorokat a tradicionális egyházakkal kötött megállapodás alapján készíti a Magyar Televízió. A katolikus, református, evangélikus, unitárius, baptista, metodista, magyar ortodox és zsidó egyházakkal és felekezetekkel a nézők 34 típusú rendszeres összeállításban találkozhattak a képernyőn. A paletta igen széles, a hagyományos biblia-magyarázatok, istentisztelet-közvetítések az elmúlt években a meditációkkal, ifjúsági és gyerekműsorokkal, ismeretterjesztő, dokumentum- és portréfilmekkel gazdagodtak.
A figyelem középpontjában az ünnepi műsorok, virágvasárnap, húsvét, pünkösd, Szent Jobb-körmenet, a Reformáció napja, a hanuka és a karácsony állnak.

Az ünnepnapok színvonalas kínálata mellett a Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztősége kiemelt figyelmet fordít olyan események méltó megjelenítésének, mint a katyńi áldozatok emlékére felajánlott gyászmise, vagy a hazai közvéleményt is megrázó lengyel légikatasztrófa áldozatainak temetése. Az elmúlt évben Református egység címmel egyórás összeállítás foglalkozott a Magyar Református Egyház Alkotmányának aláírásához kötődő ünnepséggel.

A Magyar Televízió közvetítette az osztrák és a német tévénézőknek a határnyitás huszadik évfordulója alkalmából a Páneurópai Piknik helyszínén tartott evangélikus istentiszteletet. A műsorok rendszeresen beszámolnak az új egyházi létesítményekről is, megható film foglalkozott például a váci zsinagóga megnyitásával.

A szerkesztőség hétvégi  ünnepségén Medveczky Balázs ügyvezető alelnök Téglásy Ferenc vezető szerkesztő és munkatársai két évtizedes munkáját elismerő oklevéllel jutalmazta. A köszöntést közéleti személyiségek és egyházi vezetők (Dr. Erdő Péter, Dr. Bölcskei Gusztáv, Dr. Fabinyi Tamás, Dr. Feldmájer Péter, Kocsis Fülöp, Csernák István, Dr. Mészáros Kálmán, Pataky Albert, Dr. Pressing Lajos, valamint Balog Zoltán) is megtisztelték jelenlétükkel.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén

Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.

Kémiaprofesszor váltja Ioan-Aurel Popot a Román Akadémia élén
Hirdetés
2026. április 01., szerda

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma

Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.

Értékmentő, -gyűjtő, -őrző és továbbadó munkát végez az Erdélyi Zeneszerzők Archívuma
2026. március 31., kedd

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.

Fesztiváldíjas lett az Aradi Kamaraszínház Tatabányán, ahol bemutatták a „Harsányi-összest”
2026. március 30., hétfő

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében

Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.

Gyermekoperát mutatnak be Kolozsváron ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében
Hirdetés
2026. március 30., hétfő

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító

Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.

Meghalt Nádasdy Ádám nyelvész, költő, műfordító
2026. március 29., vasárnap

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron

Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.

Kallós 100: nyitógálával rajtolt el az emlékév Kolozsváron
2026. március 27., péntek

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései

Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.

Ment-e a színház által a világ elébb? – Bogdán Zsolt színművész világnapi kérdésfelvetései
Hirdetés
2026. március 26., csütörtök

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.

Színházi világnap: gazdag programkínálattal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön
2026. március 24., kedd

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt

A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.

Kolozsváron és a közmédián is tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt
2026. március 24., kedd

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája

Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.

Kritikusok emberközelben – Új beszélgetéssorozatot indít az Erdélyi Magyar Írók Ligája
Hirdetés
Hirdetés