
2010. június 01., 10:322010. június 01., 10:32
Az MTV vallási műsorainak munkatársai hetente közel három órában foglalkoznak a történelmi egyházak életével, de időközben számtalan dokumentum- és portréfilmet is bemutattak, amelyek az ismeretek gyarapítása mellett a csendes elmélkedés lehetőségét kínálják a nézőknek.
A hitéleti műsorokat a tradicionális egyházakkal kötött megállapodás alapján készíti a Magyar Televízió. A katolikus, református, evangélikus, unitárius, baptista, metodista, magyar ortodox és zsidó egyházakkal és felekezetekkel a nézők 34 típusú rendszeres összeállításban találkozhattak a képernyőn. A paletta igen széles, a hagyományos biblia-magyarázatok, istentisztelet-közvetítések az elmúlt években a meditációkkal, ifjúsági és gyerekműsorokkal, ismeretterjesztő, dokumentum- és portréfilmekkel gazdagodtak.
A figyelem középpontjában az ünnepi műsorok, virágvasárnap, húsvét, pünkösd, Szent Jobb-körmenet, a Reformáció napja, a hanuka és a karácsony állnak.
Az ünnepnapok színvonalas kínálata mellett a Vallási és Egyházi Műsorok Szerkesztősége kiemelt figyelmet fordít olyan események méltó megjelenítésének, mint a katyńi áldozatok emlékére felajánlott gyászmise, vagy a hazai közvéleményt is megrázó lengyel légikatasztrófa áldozatainak temetése. Az elmúlt évben Református egység címmel egyórás összeállítás foglalkozott a Magyar Református Egyház Alkotmányának aláírásához kötődő ünnepséggel.
A Magyar Televízió közvetítette az osztrák és a német tévénézőknek a határnyitás huszadik évfordulója alkalmából a Páneurópai Piknik helyszínén tartott evangélikus istentiszteletet. A műsorok rendszeresen beszámolnak az új egyházi létesítményekről is, megható film foglalkozott például a váci zsinagóga megnyitásával.
A szerkesztőség hétvégi ünnepségén Medveczky Balázs ügyvezető alelnök Téglásy Ferenc vezető szerkesztő és munkatársai két évtizedes munkáját elismerő oklevéllel jutalmazta. A köszöntést közéleti személyiségek és egyházi vezetők (Dr. Erdő Péter, Dr. Bölcskei Gusztáv, Dr. Fabinyi Tamás, Dr. Feldmájer Péter, Kocsis Fülöp, Csernák István, Dr. Mészáros Kálmán, Pataky Albert, Dr. Pressing Lajos, valamint Balog Zoltán) is megtisztelték jelenlétükkel.
Marius Andruh kémiaprofesszor lett a Román Akadémia új elnöke.
Biztonságban őrizné, szakszerűen feltárná és a kortárs, helyi zenei élet számára elérhetővé tenné az Erdélyben egykor működő zeneszerzők, művészek megvalósításait a frissen megalakult Erdélyi Zeneszerzők Archívuma. Sófalvi Emese muzikológussal beszéltünk.
Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása kapta a Legjobb monodráma díját az idén 12. alkalommal megrendezett tatabányai MOST Feszten. Harsányi Attila címszereplő három egyórás darabot mutatott be egymásután.
Gyermekoperát mutatnak be a kincses városban ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében: Mester Dávid zeneszerző művének premierjét április 2-án tartják – közölte a Kolozsvári Magyar Opera.
Hosszas betegség után vasárnap 79 éves korában elhunyt Nádasdy Ádám nyelvész, költő és műfordító – közölte a család kérésére Török András Budapest-történész, a Fortepan menedzsere hétfőn az MTI-vel.
Kallós Zoltán egyszerre jelent mércét, példát és kapaszkodót a magyar nemzetnek – jelentette ki Nagy János, a Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár szombaton este Kolozsváron, a Kallós 100 emlékév erdélyi nyitórendezvényén.
Bogdán Zsoltot, a Kolozsvári Állami Magyar Színház többszörös UNITER-díjas, Jászai Mari-díjas, Kiváló művész címmel kitüntetett színművészét arra kértük, fogalmazza meg a Krónikának a benne felmerülő gondolatokat a színház világnapja alkalmából.
Gazdag programkínálattal ünnepli a színház világnapját pénteken, március 27-én a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház.
A Kolozsvári Magyar Operában koncertszínházzal, a magyarországi közmédián portréfilmmel, tematikus műsorokkal tisztelegnek a 100 éve született Kallós Zoltán emléke előtt.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája új programsorozatot indít útjára idén. Az Olvasatórium kritikusi kerekasztal első eseményét március 26-án, csütörtökön 19 órától tartják.