Hirdetés

Húszéves a budapesti Román Kulturális Intézet

Huszadik születésnapja jegyében szervezi idei programjait a budapesti Román Kulturális Intézet. A Román Kulturális Intézet 1992-ben nyitotta meg kapuit Budapesten, a szegedi fiókintézet pedig ötéves az idén – mondta Brînduşa Armanca igazgató, aki egy monográfiát is összeállít az eltelt 20 évről.

MTI

2012. március 01., 08:392012. március 01., 08:39

 Az intézet folytatja az együttműködést a Terror Háza Múzeummal, és március 20-án Fekete március címmel az 1990-es marosvásárhelyi román–magyar zavargásokról rendeznek közös konferenciát. Brînduşa rámutatott, hogy kutatások nyomán egyre többen úgy tartják, felsőbb utasításra a volt Szekuritáté emberei provokálták ki a zavargásokat, hogy igazolják: szükség van egy új hírszerző szolgálat megalakítására. A Budapesti Tavaszi Fesztiválon a Nemzeti Színházban vendégszerepel a nagyszebeni Radu Stanca Színház társulata.

Caragiale Farsang című darabját Silviu Purcărete, a világhírű rendező állította színpadra. A Műcsarnokban egy áprilisban nyíló nagyszabású kiállításon 31 kolozsvári művész mutatkozik be. A művészek alkotásain kívül a közönség megismerkedhet helyi kiadványokkal, valamint olyan alternatív kiállítóhelyekkel, mint az Ecsetgyár. Áprilisban román–magyar konferenciát is rendeznek a művészeti piacról. Nyáron A dunai kapcsolat – Dicsőség és történelem elnevezésű programban részt vesz a bécsi, a berlini, a prágai és a budapesti román intézet, valamint az intézményhálózat bukaresti központja.

A leghíresebb román kenubajnok, a Duna-deltában nevelkedett Patzaichin részvételével versenyeket rendeznek egy-egy városban, ahol – épületekre vetítve – bemutatják a résztvevő országok által készített, Dunáról szóló filmeket is – magyarázta az igazgató. Egy város szelleme címmel az intézet új sorozatot is indít azzal a céllal, hogy bemutassa a romániai városok kulturális életét, elsőként Temesvárt látják vendégül. Folytatódik a Jazzmozdony sorozat is, megszervezik a Román Filmhetet októberben, decemberben pedig átadják az intézet nívó- és médiadíjait.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 26., szerda

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál

Tizedik születésnapjára készül a WonderPuck utcai fesztivál, az újdonságokat is tartogató, ingyenesen látogatható jubileumi eseményt szeptember 4. és 6. között szervezik Kolozsváron.

Bábszínház felnőtteknek is: újdonságokkal rukkol elő a jubiláló WonderPuck fesztivál
Hirdetés
2026. augusztus 26., szerda

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből

A franciaországi Antibes-ban működő Musée Picasso gyűjteményéből 69 Pablo Picasso-alkotást láthat a közönség a Picasso en visite című kiállításon, amely szeptember 17-én nyílik Temesváron, az Art Encounters új kiállítóterében.

Picasso vendégségben: Temesváron nyílik kiállítás a kubizmus atyjának műveiből
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

Meghalt Nádas Péter író szerda reggel 8 órakor gombosszegi otthonában – közölték a művész Facebook-oldalán a család kérésére.

Elhunyt Nádas Péter
Elhunyt Nádas Péter
2026. augusztus 26., szerda

Elhunyt Nádas Péter

2026. augusztus 23., vasárnap

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten

Bálint Tibor türei bujkakészítő a Népművészet Mestere kitüntetésben részesült, Kovács Pali Ferenc mákófalvi népi bútorfestő a Csokonai Vitéz Mihály-díjat kapta meg szombaton a 40. Mesterségek Ünnepén, a budai Várban.

Kalotaszegi népművészeket is díjaztak Budapesten
Hirdetés
2026. augusztus 06., csütörtök

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)

A politika helyett a közművelődést választotta. Interjúnk második részében a nyolcvanéves Szabó Zsolt irodalomtörténész a Művelődés megmentéséről, a Kolozsvár Társaságról és a fiatalok megszólításáról beszélt.

„Az ember megpróbálja a maga képére formálni a világ egy kis darabját”. Beszélgetés Szabó Zsolttal (2.)
2026. augusztus 05., szerda

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)

Nyolcvanévesen is megállás nélkül dolgozik Szabó Zsolt. Interjúnk első részében családi örökségről, Benedek Elekről, a kommunista cenzúráról és a közösség szolgálatáról beszél a Kolozsvár Társaság elnöke.

„Amíg hasznos munkát tudok végezni, addig csinálom” – Interjú a 80 éves Szabó Zsolttal, a Kolozsvár Társaság elnökével (1.)
2026. augusztus 04., kedd

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon

Szeptember 10–12. között a Nexus Nemzetközi Színházi Fesztivállal nyitja évadát a Békéscsabai Jókai Színház: a háromnapos találkozón magyarországi, romániai, ukrajnai és szerbiai társulatok kilenc előadással, hat versenyprodukcióval mutatkoznak be.

Aradi színházi ősbemutató is látható lesz a békéscsabai nemzetközi fesztiválon
Hirdetés
2026. július 30., csütörtök

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás

Mit lehet megmutatni egy korán félbeszakadt életműből? Milyen is volt a húsz évvel ezelőtti Csíkszereda? És miért fontos emlékezni? Hátrahagyott pillanatok 2001–2006 címmel nyílik kiállítás Krausz Károly Róbert munkáiból Csíkszeredában.

A Krónika egykori fotósa emlékére nyílik kiállítás
2026. július 21., kedd

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony

Megújult a temesvári-józsefvárosi több mint százéves víztorony, és nemsokára megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Kulturális központként nyílik meg a nagyközönség előtt a több mint százéves, felújított víztorony
2026. július 18., szombat

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat

A felújított Kemény-kúriába költözhet vissza ősszel a sarmasági falumúzeum, amely másfél évig nem volt látogatható a felújítási munkálatok miatt. Most gyűjtés indult: a helyiektől régi használati tárgyakat, népviseleteket, néprajzi emlékeket várnak.

Közös örökségmentésre hívják a sarmaságiakat
Hirdetés
Hirdetés